– Bethlen István, aki éveken keresztül volt a Romantikus Reformkor fővédnöke, vetette fel először, miért nincs Wesselényinek szobra a városban, hiszen Wesselényi többször járt Füreden, sokat tett a Balaton népszerűsítéséért. Melocco Miklós szobrászművész el is készítette a szobor tervét 2019-ben, de a covid miatt ez végül nem valósulhatott meg. Később Melocco egészségügyi okokból visszalépett az alkotás elkészítésétől és tanítványát, Párkányi Raab Pétert kérte fel a szobor újra tervezésére – válaszolta kérdésünkre Molnár Judit a terület önkormányzati képviselője.
A klasszikus szobor Wesselényit ábrázolja korabeli ruhában, aki egy éppen kikötő balatoni csónakban álló, napjaink ruhájában lévő fiatal nőnek nyújtja a kezét. A nőalak öltözékével a Balatonfüreden már a reformkorban és napjainkban is megrendezendő Anna-bálra utal, így tulajdonképpen a kézfogásuk a jelenünk és múltunk közötti kapcsolódást szimbolizálja.
– Úgy gondolom, hogy a város parti beruházásai közül a Brázay park kialakítása az egyik legkedveltebb, tökéletes helyszíne lesz a szobornak – tette hozzá Molnár Judit.
A szobor elkészítésének költségeit a Miniszterelnökség biztosította, 53 millió forinttal. Jelenleg a szobor talapzata készül, maga az alkotás a tervek szerint még ebben az évben, várhatóan novemberben a helyére kerül.
- Képgaléria
Feljegyzésekből tudjuk, hogy Wesselényi sokat járt Füreden, részt vett az Anna-bálon is, a Balatont pedig nagyon szerette, naplójában számtalan helyen említi, hogy az 1835-1837-es időszak között rendszeresen járt úszni a tóba. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben található az alábbi feljegyzés: “A füredi öbölben kilométereket úszó Wesselényi 1836-ban még megbotránkoztatta a gyógyfürdő köznemesi közönségét, majd fél évszázaddal később azonban Szekrényessy Kálmán dsidáskapitányt, aki öt óra ötvenkét perc alatt tette meg úszva a Siófok – Almádi távolságot, már hősként ünnepelte a nyaralósereg.”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiteles forrás nem rögzíti Wesselényi öböl átúszását, a legautentikusabb forrásnak tekinthető naplójában sem ír a nagy hőstettről.
A Füredi História egyik korábbi számában Tóth-Bencze Tamás alaposan körbejárta a kérdést, a helytörténeti kiadványban megjelent írás azt mindenesetre rögzíti, hogy a báró sokat úszott a Balatonban, és kötődött Balatonfüredhez.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben