Érdi Mária többször nyerte már el az Év Vitorlázója díjat, most azonban az Év Női Sportolójává választották, miközben éppen Argentínában az ILCA 6 világbajnokságon vesz részt.
„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy Magyarországon első vitorlázóként vehetem át ezt a díjat, úgy érzem, hogy ezáltal újabb magaslatokba repítettük a magyar vitorlázást!” – nyilatkozta Érdi Mária, az MVM SE vitorlázója, aki 2023-ban megszerezte Magyarország első női világbajnoki aranyérmét olimpiai hajóosztályban, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmes volt.
A 66. alkalommal rendezett szavazáson a férfiaknál Szoboszlai Dominikot, a Liverpool labdarúgóját, a magyar válogatott csapatkapitányát választották az év sportolójának.
Érdi Máriával néhány hónapja készítettünk interjút balatonfüredi köszöntése apropóján, akkor így fogalmazott:
– Rengeteget adott és ad nekem a vitorlázás. A sportnak köszönhetem, hogy érett döntéseket tudok hozni, hogy felnőttem. A sport által azzal foglalkozom, amit szeretek, ezt sok hozzám hasonló fiatal nem tudja elmondani magáról. Az a célom, hogy a világ legjobbja legyek.
A teljes beszélgetés itt olvasható.
fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben