Balatonfüred, Koloska u.
Miserend: Vasárnap: 11.00
A templomot valószínűleg egy középkorban épített szentélyből alakították ki 1785-ben. Barokk főoltára az épületnél is idősebb. A templom az arácsi városrész térformáló, impozáns épülete.
Arács korai település lehet, hiszen honfoglaláskori sírokat találtak itt, s Arács neve szerepel egy 1118-as oklevélben. Mint Füred, úgy Arács is volt a tihanyi apátság birtoka, a veszprémi püspökségé, és a veszprémi káptalané. Első templomáról 1373-ból tudunk, ekkor temető volt körülötte. Valószínűnek látszik, hogy ebből a középkori templomból alakították ki 1785-ben a ma is meglévő templomot. Régiségére utal a mostani „altemplom”, amely temetkezőhelyként szerepel. E templom építésében nagy szerepe volt gróf Eszterházy Károly egri püspöknek, mint kegyúrnak.
Az arácsi templom főoltára, a műemlékesek vélekedése szerint, a templomnál legalább ötven évvel idősebb. Nem tudni, honnan kerülhetett a szép barokk oltár Arácsra. A ‘főoltár képét, sajnos, kicserélték. A mostani festmény Rossos András munkája.
Szépek az oltár szobrai. Az oltár tetején Szent Mihály arkangyal van. Felül: Szent Sebestyén és Szent Vendel. Alul pedig Szent Anna és Szent József szobrai találhatók.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben