Oldal kiválasztása

Vízen maradnak a hajók

Szerző: | 2011-09-30.

A szokásosnál enyhébb időjárás miatt október 23-ig meghosszabbították az idei balatoni személyhajózási szezont, amely hivatalosan már a hét végén, október 2-án ért volna véget. A hajóturizmus, teljes, idei szezonra kibővített szolgáltatási palettájával, az őszi menetrend szerint működik tovább.

A szezon meghosszabbítását Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója jelentette be az MTI-nek.
A Szántód-Tihany közötti balatoni kompjárat az őszi-téli menetrend szerint óránként közlekedik. Az első komp Szántódról 7 órakor, Tihanyból 7:30-kor indul. Az utolsó járat október 16-ig Szántódról 18 órakor, Tihanyból 18:30-kor, október 16-a után Szántódról 17 órakor, Tihanyból 17:30-kor közlekedik.

A hajózási társaság 22 kikötőjében 23 személyhajó, – köztük egy 25 fős kalandvitorlás, és egy gyorshajó -, továbbá 4 komp közlekedik. Az idei szezonban 20 kikötőből indítanak sétahajókat, 13-ból diszkóhajókat, 11-ből gyerekhajókat, és 20 kikötőből programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulásokat szerveznek, mint például a reformkori túra Balatonfüreden. Az idei szezon újdonságának számított, hogy a gyerekek számára a bohóchajókon kívül három kikötőből (Keszthely, Balatonboglár, Balatonfüred) kalózhajót is indítottak. Füredről a diszkóhajók mellett karaoke hajó is indul.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart