Még ebben az évben befejeződnek a városközpont új épületeinek külső munkálatai, a teljes átadás nyárra várható. Panorámás lakások, kávéház, üzletek és irodák kapnak helyet az épületegyüttesben, amelynek első tömbjét már használják is, a héten gyógyszertár nyílt benne. Nézzen be a készülő épületekbe.
A városrész fejlesztésének talán leghangsúlyosabb beruházása a látványosabb részéhez ért. Erdős Ferenc kivitelező tájékoztatása szerint a középső épület homlokzata a jövő hét végére elkészülhet, ebben a részben egyebek mellett egy 189 négyzetméteres üzlet kap majd helyet, a harmadik, több egységből álló épületnél azonban még a falazásokkal sem végeztek, itt lesz egyébként az okmányiroda. Az épületeket kisebb, védett terek, parkok választják majd el egymástól. A várhatóan a jövő nyár elejére teljesen elkészülő épületekben már most több lakást értékesítettek, és jelenleg is komoly tárgyalások zajlanak néhány kereskedelmi üzlettel.
Nézze meg a Füred Tv videóját. Megszólal a kivitelező, körbenézhet a készülő épületekben.
Mintegy két milliárd forintból újul meg az egykori falu, más néven a felső városrész. A több épületet, parkot felölelő Füredet a fürediekért fejlesztési programot 630 millió forinttal támogatja az Európai Unió, az önkormányzat közel ennyit tesz hozzá a beruházáshoz, amely immár hosszú hónapok óta zajlik. Ennek a programnak a része a több százmilliós magánberuházás.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben