Szent István kősziklára építette Magyarországot, megteremtette a nemzeti egységet. Ezeréves történetünk révén okkal bizakodhatunk abban, hogy helyt tudunk állni a változó világban is, mert megtapasztaltuk a nemzeti összetartozás erejét – mondta ünnepi beszédében dr. Kontrát Károly államtitkár.
A Szent István téren tartott városi ünnepségen Kontrát Károly a belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: augusztus 20-a a magyar nemzeti egység ünnepe, amelynek erőt és hitet kell adnia a hétköznapok megéléséhez.
– Történelmünk azt bizonyítja, hogy csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha egyezségre jutunk egymással. Ezer évnyi tapasztalat mondatja velünk, hogy nem szabad egymásnak hátat fordítanunk és nem szabad hagyni, hogy az egyéni érdekek érvényesüljenek – vélekedett beszédében az államtitkár.
Az ünnepség keretében átadták a Balatonfüred díszpolgára díjakat, amelyet idén Rosta Sándor és Horváth Zoltán vehetett át.
Rosta Sándor több mint ötven éven át dolgozott a Balaton turizmusának fellendítéséért. 1998-2010 között a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökeként tevékenykedett. Számos balatoni fejlesztés elindítója és ötletgazdája, részt vett az ország első regionális turisztikai koncepciójának elkészítésében. 1997-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta. A város díszpolgára címet a Balatonfüred és a Balaton régió idegenforgalmának fejlesztése érdekében tett kiemelkedő munkájáért kapta.
Horváth Zoltán kardívó 1937-ben született Füreden. Négyszeres egyéni világbajnok, csapatban ötször nyert világbajnokságot, az 1960–as római olimpián csapatban aranyérmet szerzett. Világszínvonalú sporteredményeivel hozzájárult szülővárosa hírnevének öregbítéséhez – hangzott el a laudációban.
Az ünnepségen állami kitüntetéseket is átadtak. A köztársasági elnök döntése értelmében a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesült Gyűrű Géza pápai prelátus és Polonyi Kornél idegenforgalmi szakember, a megyei közgyűlés egykori alelnöke, volt országgyűlési képviselő.
A városi ünnepség előtt a katolikus plébánia templomban kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak. A Szent István téren pedig a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort.
A Szent István téri ünnepségen Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara zenélt, közreműködött Trokán Péter színművész.
A programok tovább folytatódnak, este tízkor tűzijáték lesz a mólónál.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben