Decemberben minden hétvégére jut majd egy-egy Mesekastély előadás. A programsorozatot egy nagy klasszikus, a Szegedi Kortárs Balett által színpadra vitt Diótörő nyitja, szilveszter előtt pedig közkívánatra egy igazi bohóckodás búcsúztatja az évet. Köztük pedig mesék nem csak gyerekeknek.
– Advent idejére tartalékoltuk az energiánkat, azt szerettük volna, hogy ebben az időszakban a családoknak minél több alkalmat nyújthassunk az együttlétre, így minden hétvégén lesz színházi produkció. Az előadások bár elsősorban a gyerekeknek szólnak, de invitáljuk a szülőket is, mert nagyon fontosak a közös élmények. Lesz kortárs balett, zenés előadás, klasszikus mese, kézműveskedés és a sorozat végén egy igazi bohóc előadás Módri Györgyivel és Máté P. Gáborral, amit a tavalyi nagy siker után közkívánatra tűztünk újra műsorra – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója.
A Kisfaludy Színház Mesekastély sorozatának valamennyi előadására a családok kedvezményes jegyet válthatnak. Jegyinformáció és vásárlás itt.
A Mesekastély ünnepi előadásai:
December 02. 16 óra
Diótörő – A Szegedi Kortárs Balett előadása (Vaszary Villa)
December 08. 16 óra
Adventi meglepetés és kézműveskedés (Vaszary Villa )
December 16. 16 óra
„Hópihe-puha mesék” – Karácsony Arácson
Ajándék mese és kézműveskedés (Arácsi Népház )
December 22. 18 óra
„Új csillagnak új királya” – mese és muzsika a kis Jézus születéséről. Terescsik Eszter színművész és Navratil Andrea népdalénekes ünnepi műsora (Vaszary Villa)
December 29. 16 óra
„AkaRsz Játszani BohóCt?” – Óévbúcsúztató bohóckodás Módri Györgyivel és Máté P. Gáborral. (Vaszary Villa)
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben