A Veszprém Megyei Kormányhivatal Balatonfüredi Járási Hivatal Járási Földhivatala egyik kormánytisztviselője, Hámos István érdemelte ki az idei évben a „Balatonfüred közigazgatásáért” kitüntetést. A díjat dr. Bóka István polgármester adta át a közszolgának.
A város önkormányzatának képviselő-testülete által adományozott díjat dr. Bóka István polgármester adta át a közszolgának, aki 1985 óta dolgozik a földhivatalban. Hámos István – aki a köz szolgálatában eltöltött 28 év alatt megszerzett tapasztalatait az ügyfelek felé nyújtott minőségi ügyintézésben kamatoztatja – példaértékű munkája elismeréseként vehette át a kitüntetést. A kormánytisztviselőt mind vezetői, mind kollégái nagyra becsülik.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal nevében dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott gratulált a kitüntetettnek. Köszöntő szavaiban elmondta, István áldozatos munkája kiváló példa arra a partnerségi viszonyra, amit a Magyary-program is célként fogalmaz meg – hogy az állam elsősorban mint segítő fél jelenik meg az állampolgárok számára. Ez az elismerés Balatonfüred város lakosainak megbecsülését is kifejezi.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben