Az alapítvány megtette felajánlását, illetve a hivatalos számlaszámára november 10-ig várja a kisfiú gyógyulása érdekében küldött adományokat. Az összegyűlt támogatást egy összegben utalják majd át Levenete gyógyulásáért létrehozott alapítványnak.
Balatonfüred Városért Közalapítvány számlaszáma: 73200110-11285438
Hosszú Leventénél félévesen diagnosztizálták a gerincvelő-izomsorvadást, amely a gerincvelő folyamatos leépülését okozza. A genetikai eredetű izomsorvadásos betegség más gyógyszerekkel ugyan kezelhető – ezt biztosítja is a társadalombiztosító -, de a gyógyulásra csak az idén törzskönyvezett, méregdrága amerikai gyógyszerrel van esély, ami 700 millió forintba kerül.
Az Enyingen élő család azután kezdett gyűjtést szervezni, hogy látták, mennyien mozdulnak meg és segítik a hasonló betegségben szenvedő Zente gyógyulását. A család abban bízik, hogy kisfiúkért, Leventéért is összefog az ország.
Levente december 20-án lesz két éves, azután a gyógyszert már nem kaphatja meg, hiszen a speciális génterápiát eddig csak két éven aluli gyermekek esetében használták eredménnyel. A szert meg kell rendelni és be is kell hozatni az országba, így a gyűjtésre kitűzött határidő november 15-ig szól.
A gyűjtésre a család alapítványt hozott létre és egy Facebook-oldalt is működtetnek. Számtalan jótékonysági rendezvényt is tartottak, jelenleg 500 millió forintot sikerült a felajánlásokból összegyűjteni.
Ha Ön is segíteni szeretne, adományát az Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány számlaszámára is elküldheti.
Számlaszám: 10402221-50526856-49831002
IBAN szám: HU21 10402221-50526856-49831002
Devizaszámla EUR: 10402221-50526856-49831019
IBAN szám: HU47 10402221-50526856-49831019
SWIFT kód: OKHBHUHB
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben