Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Kovászna parkban, a Szabadságharcos fiú szobránál rendezett ünnepségen a Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója felidézte az 1956-os forradalom eseményeit, külön kitért a füredi történésekre. Mint fogalmazott, a balatonfürediek erkölcsösen, tisztán harcoltak, nem fosztogattak. A szovjet csapatok november 6-i városba bevonulása után többen disszidáltak, többeket börtönbe zártak vagy ellehetetlenítettek.
– 1956-ban, mint oly sokszor a történelemben, a fiatalok tették meg az első lépést. Bibó István fellépésüket megrendítőnek és bölcsnek nevezte. Gondolnunk kell a mártírjainkra, és nem szabad felednünk, hogy egy nemzet vagyunk, csak együtt, közösségként léphetünk előre – mondta Duna Katalin.
- Képgaléria
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Bujtás Ervin, gitáros, énekes, dalszerző és Máté P. Gábor színművész lépett fel.
A délelőtti órákban a Bibó szobornál Molnár Gábor, a Lóczy Lajos Gimnázium történelemtanára mondott rövid beszédet, délután a Bata ligetben tartanak majd megemlékezést, este pedig ökumenikus imát tartanak a köztemetőben.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben