A MOMŰ fotográfiai programja a következő három évben három tematikus kiállítás köré szerveződik: A test, A munka és A környezet.
Ezek közül az első, 2024-es fotókiállítás a Szöllősi-Nagy–Nemes gyűjtemény testhez kapcsolódó alkotásait helyezi középpontjába: miként viszonyulnak a fotográfusok a huszadik század elejétől napjainkig az emberi test ábrázolásához. A gyűjtemény anyagából válogató kiállítás megmutatja, milyen változások mentek végbe a műfaj történetében, milyen tendenciák és megközelítések mentén gondolkodnak a fotográfusok a testről.
A fotókiállítás április 27-től lesz látogatható.
Frankl Aliona: Kirakati próbababa műhely (1987) című fotója a tárlatról
Május 10-én nyílik meg a tavaly decemberben, Párizsban elhunyt Vera Molnar emlékkiállítása „In memoriam Vera Molnar: Dürer-Cezanne-Klee” címmel. Az alapító-gyűjtő házaspárt, Szöllősi-Nagy Andrást és Nemes Juditot a művésznővel évtizedekig tartó szoros barátság fűzte össze, ezért már korábban is tervezték, hogy az intézmény első két időszaki kiállításán a gyűjtemény kivételesen gazdag Vera Molnár-anyagának bemutatásával köszöntik a művészt 100. születésnapján.
Az első, Ritmusok és algoritmusok című tárlat a művész kreativitásának számítógépes aspektusára fókuszált, erről itt írtunk, a májusban nyíló kiállításon viszont Vera Molnar kedvenc művészettörténeti „háziszentjei” idéződnek meg: Dürer, Cezanne és Klee.
A MOMŰ a nyár végén többnapos nemzetközi szimpóziumot is rendez majd Vera Molnar művészetéről.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben