Terítéken az idén megvalósult illetve még zajló fejlesztések illetve a jövő évben várható beruházások. Közmeghallgatás.
Terítéken az idén megvalósult illetve még zajló fejlesztések illetve a jövő évben várható beruházások. Közmeghallgatás.
Újra elrajtol a Balaton legkülönlegesebb és egyben legnagyobb téli kerékpáros eseménye a jelmezversenyes téli bringa túra.
Negyedszer rendezik meg, ezúttal advent második hétvégéjén, december 5-7. között az adventi vásárt a Kékszalag PORT kikötőben.
Az adventi időszakban ebben az évben is számos program várja az érdeklődőket Balatonfüreden. Íme, a teljes kínálat.
Az Anna Grand Hotel gasztronómiai programsorozatot indít. Október utolsó hétvégéjén szabadtéri grillezéssel, italkóstolókkal készülnek.
Munkaerőhiány, nehézkes közlekedés, a helyiek és a turisták eltérő igényei, szezonalitás – ezek a legfőbb gondok. Turisztikai szakmai fórumot tartottak.
Május 1-jén nyílik meg az új Helytörténeti Gyűjtemény, amely a város múltját őrzi és mutatja be. Majális lesz a Kossuth utcán.
A különböző kultúrák összefonódásából egy szilárd regionális identitás született. Neven Ušumović könyvbemutatója.
Balatonfüreden rendezi meg az írószövetség a Magyar széppróza napja alkalmából tartandó országos irodalmi gálát.
Buli, zene, jégszobrász show.
Fellépnek a Petőfi Színház művészei.
Ünnepi est.
Schubert est.
Musimbe Dávid Dennis önálló estje.
Koncert, túra, klub.
Adventi rendezvények.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben