böngészés kategória

Hírek

Felújított rendőrkapitányság

Az országos rendőr főkapitányság és az önkormányzat öt évre szóló, hatvanöt millió forintos megállapodást kötött, ennek részeként valósult meg a füredi kapitányság főépületének külső felújítása és hőszigetelése. Javultak a…

Világbajnok füredi séf

Luxemburgban, ötven ország, kétezer-ötszáz szakácsa között világbajnoki aranyérmet nyert hidegkonyha kategóriában. Évek óta indul szakács versenyeken, eddig öt országos díjat nyert, a következő olimpián is indul. A főzéssel kel és…

Szépség fegyverrel

Korábban a Nyugat királynőjévé választották, most novemberben pedig az első Miss Gun-on azaz a fegyveres lányok szépségversenyén lett második. Aerobikozik, ha kell lőgyakorlatra jár. Törékeny alkat, határozott elképzelésekkel. Varga…

A zenélő kastély

Javában zajlik az országos műemléki védettségű Pálóczi kastély teljes, korhű rekonstrukciója. A kilincsektől, a kétszárnyas faajtókon át, a falak színéig, mindent eredeti állapotának megfelelően újítanak fel, de lesz új hangverseny terem…

Hamarosan bezár a vásárcsarnok

Jövő év elején elkezdődik a vásárcsarnok felújítása. A száznyolcvan millió forintos beruházás a tervek szerint három hónap alatt elkészül, de legkésőbb májusban nyit az új piac. Mi lesz azzal a mintegy negyven vállalkozással, amelyek…

Adventi vásár először

Néhány nap és megnyílik az adventi vásár, a reformkori városrészben már javában zajlanak az előkészületek. Lesz forralt bor, egyedi kézműves illetve iparművészi tárgyak, könyvek, zene és persze karácsonyi hangulat. A kezdeményezés új, a…

A történelemcsinálók

Kik és miben voltak felelősek, hogyan is zajlott a rendszerváltás? Személyes ellentétek a kommunista pártban, háttéralkuk, titkok húsz évvel ezelőttről. Nyilvánosság előtt először egy asztalnál Németh Miklós, volt miniszterelnök és…

Füredi folk-rock Bulgáriában

A balatonfüredi WARN!NG zenekar egyedüli magyar együttesként adott koncertet a Bulgáriában rendezett Perforge-Burgas tíz napos fesztiválon. A progresszív folk-rockot játszó fiatal zenészek nemzetközi közönség előtt léptek fel,…

Klasszikusok a Vaszary Villában

Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Iványi-Grünwald Béla, Anna Margit, Tóth Menyhért - csak néhány alkotó a Vaszary Villában nyílt, szeptember 11-éig látogatható tárlatról. Bővebben.

Márffy új fénytörésben

Az életöröm festője. Dekoratív, színes és ma is érvényes. A polgári idill ábrázolója, a 20. századi magyar képző-művészet jelentős alakja. Franciás iskolázottságú, aki Csinszkával kötötte össze életét. Nagy érdeklődés mellett megnyílt…

Megújul a vitorláskikötő

Tavaszra elkészül a Balatonfüredi Yacht Club kikötője. A nyolcvanmilliós, részben uniós támogatású, beruházás keretében a hatvanéves épületeket lebontják és átépítik, valamint új hajóhelyeket is kialakítanak. A fejlesztés ezzel még nem…

A színek őrzője

Márffy Ödön az élénk színekkel és álomszerű, hullámzó alakokkal operáló festőművész kiállítása nyílik a Vaszary Villában. Csinszka férje, franciás iskolázottságú, helyenként Cézanne és Matisse műveit idéző alkotó, aki tipikus polgári…

A nincsből a van felé

És akkor Bereményi leveszi nagy, fekete kabátját, lerakja a park padjára és elindul a kocsányos tölgy felé. Úgy megy, mint aki egyedül szeretne most lenni, de nem teheti. A fa előtt ledobja a földre fekete kalapját, majd megragadja az ásót…

Az év kertje

Átadták az idei Virágos Balatonfüredért díjait. Ezúttal nívódíjjal jutalmazták az egyedi kerteket. Ebben az évben Balatonfüred a Tiszta és virágos Veszprém megyéért valamint a Virágos Magyarországért díjat is elnyerte, így jövőre a…

A falura is futja

A Fürediek telepnek és falunak hívták sokáig az egymástól jól elkülöníthető városrészeket. A fürdőtelep fejlesztése után most mintegy két milliárdból megújulhat az egykori falu, a felső városrész is. Épületek, parkok és utcák újulnak…

A királyi örökség

Forradalmunkkal a világ-történelem kellős közepébe kerültünk. A világ kis népei közül egyszer s mindenkorra a világ nagy nemzetei közé emelkedett Magyarország. Ez 1956 igazi aktualitása - fogalmazott Áder János Európai Parlamenti…

Az új zsinórmérték

A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét rendezték meg a városban. A háromszázötvenegy település közül a városok kategóriájában Balatonfüred, a falvakéban Paloznak lett az első. A két település képviseli…

Német egység a Balatonnál

Magyarországon elsőként Füreden látható a Német egység című kiállítás. Egykori Stasi-ügynökök, szétszakadt, a Balatonnál találkozó családok, magántörténetek, személyes vallomások, a titkosszolgálat figyelme mellett is egyfajta sajátos…

A fotográfus

A világhírű André Kertész életművének száz legfontosabb felvétele. Budapest-Párizs-New York. Erős hangulatú képek: költőiség, melankólia és keresetlen egyszerűség. Klikk a képre.

Nem maszkírozza magát

Elsőként, még a kilencvenes évek elején kezdte el az indiai tánc népszerűsítését, tanítását és előadását az országban, azóta is itthon a műfaj igazodási pontja. Mellesleg indológus, két gyermekes családanya, akinek esze ágában sincs…