Mintegy 8 millió forintos önkormányzati beruházás révén három új játékelemmel bővült a Vitorlás utcai játszótér.
Mintegy 8 millió forintos önkormányzati beruházás révén három új játékelemmel bővült a Vitorlás utcai játszótér.
Több mint száz diák szavalta együtt Iancu Laura József Attila-díjas költővel a Valahol vár című versét az egykori kőszínház oszlopainál.
Húsz évvel ezelőtt adták át a Balaton Szabadidő Központot. A jubileumot háromnapos rendezvénnyel ünneplik meg novemberben.
Költők megzenésített versei, rendhagyó irodalom és közös versmondás. Programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napját.
A nemzetközi nárcisz projekthez csatlakozva százötven nárcisz hagymát ültettek el a Zsidó Kiválóságok Háza udvarán.
Négy épületből álló, mélygarázzsal ellátott, üzleteknek is helyet adó, nyitott belső udvaros komplexum épül a város központjában.
Elkészült az Aranyhíd strand két épülete, ezzel befejeződött a város új strandjának a kialakítása. Egy jelentős szakaszon teljesen bejárható lesz a Balaton-part.
Ökumenikus megemlékezéseket tartanak a város temetőiben. Halottak napján nem zárják be a sírkerteket.
1956 hősiessége, eszméi nem voltak hiábavalók – mondta beszédében Földváryné dr. Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.
Mácsai Pál, színművész, édesapja, Mácsai István, a Vaszary Galériában álló kiállításának apropóján tartott szubjektív tárlatvezetést.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben