Elhunyt Sava Babic

Elhunyt Sava Babic szerb író, a magyar irodalom fordítója, aki több mint 100 magyar művet fordított szerbre, köztük Hamvas Béla összes munkáját. A Füredhez erősen kötődő, 79 éves író, 2005-ben megkapta a város díszpolgára címet. Rácz Péter költő, a Fordítóház vezetője írt nekrológot.

Sava Babic a Szabadka melletti Palicson született 1934-ben. A belgrádi egyetem jugoszláv irodalom szakán diplomázott, s már ekkor elkezdett magyar irodalmat fordítani. Később tanított az újvidéki és a belgrádi egyetemen. Ő alapította 1994-ben a Belgrádi Egyetem magyar tanszékét. 2007-ben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. Tavaly még dolgozott a füredi Fordítóházban. Belgrádban érte a halál.

Sava Babić (1934 – 2012)

Bárhol lapozok bele az emlékek könyvébe, mindig egy hetyke, jó kedvű, de bármelyik pillanatban komolyra váltó Sava Babić idéződik fel bennem. Azt mondom: az emlékek könyvébe. Kénytelen vagyok ezt mondani: Sava Babić műfordító, egyetemi tanár, író, már csak emlékeinkben él. A kötőjel után, sajnos, kitehetjük a második dátumot: 2012. november 23-án eltávozott tőlünk, akik még élünk.

Vastag ez a könyv, amelyből előtűnik energikus alakja, még ha mi, Balatonfüredhez kötődők csak az utolsó tíz-tizenöt évét ismerjük is gazdag életének. Találkozásunkkor már életműve betetőzésén dolgozott. Már működött az általa alapított belgrádi magyar tanszék: egy szoba, tele a mennyezetig magyar könyvekkel, és főleg élettel, nyüzsgő emberekkel, akiket ő fertőzött meg a magyar irodalom és a hozzájuk, szerbekhez közel álló magyar kultúra tiszteletével és szeretetével. Ez, tagadhatatlanul az ő – egyik – nagy teljesítménye.

Amióta elmesélte életét, minden alkalommal az jutott eszembe, ha megláttam Sava Babićot, Szávát: ha a második világháborúnak, a szörnyű délvidéki eseményeknek volt egyetlen jó momentuma, az az volt, hogy a kisiskolás Szávának magyarul kellett tanulnia a Vajdaságban. Megtanulta nyelvünket, és ezt a maga hasznára fordította. Helyesbítek: a mi hasznunkra fordította. El tudjuk vajon képzelni, mekkora dolog egy magyar tanszéket alapítani és szívós munkával kiteljesedésén dolgozni? Úgy csinálta bizonyára ezt is, mint később mindent: lázas megszállottsággal. Képzett emberek, a magyar irodalmat ismerők hosszú sora kerül ki onnan sok-sok éven át. Neki köszönhetjük.

Sava Babić életművének másik, talán még az előbbinél is vastagabb ága a műfordítás. Olyan intenzitással ápolta ezt az ágat, hogy az mindnyájunk szeme láttára vastagodott, gyarapodott. És itt kezd összefonódni az élete Balatonfüreddel. A Fordítóháznak még csak a terve létezett, de ő tudomást szerzett róla, és bejelentkezett: csak azért, mert minden érdekelte, amit fontosnak tartott. És hamarosan megérkezett a már fogadóképes házba is. Innen már csak a betegség szakította el. Folyton itt volt, olykor egy évben kétszer is. Itt lehetett volna folyamatosan is, hiszen állandóan dolgozott. Fordított. Ez az én házam! – jelentette ki. Ő volt az egyetlen, akinek akár saját kulcsa lehetett volna házhoz.

A jó tanárok mindig jó diákok is. Ő pedig mindig úgy viselkedett a fordítóházban, mint egy jó diák: egyetemi tanár, majd nyugalmazott egyetemi tanár létére olyan pontosan és szorgalmasan dolgozott, hogy a fiatalabbaknak példa lehetett. Munkája olyan szapora és szerteágazó volt, hogy a szerbiai kiadók nem tudtak lépést tartani vele. Fordítói listáján az íróknak és gondolkodóknak tekintélyes névsorát találjuk: Hamvas Béla, Fülep Lajos, Szabó Lajos, Lukács György, Füst Milán, Márai Sándor, Esterházy Péter, Örkény István, Tolnai Ottó, Weöres Sándor, Csáth Géza, Cseres Tibor, Oravecz Imre. Belőlük merített erőt azokhoz a lelkesítő beszédekhez, amelyekkel beszélgető partnereihez fordult. Közel állt hozzád, szinte beléd szuggerálta mondanivalóját. Nem volt sosem vita: csak fontos dolgokra pazarolta az energiáját.

Munkásságának nagyobbik része jelenleg is kiadásra vár. Amikor jó néhány éve Szabadkán kiállítást rendeztek az életművéből, a sok-sok megjelent könyv- és folyóirat publikáció mellett nem kevés volt a még kiadatlan művek száma is. Pedig a szerbiai kiadók munkájára nem lehetett panasz. Amikor 1999-ben a szerbiai háború volt, és a bombázások idején néhány hónapig Balatonfüreden, a Fordítóházban húzta meg magát, a posta három megjelent könyvét ide kézbesítette.

Írói közül – tudjuk – a legkedvesebb Hamvas Béla volt számára. Olyan szellemet talált meg ebben a sokáig elnyomott íróban és filozófusban, amelyet – érzése szerint – továbbítania kellett szerb honfitársainak. Hamvas gyakran látomásos írásaival akarta felrázni a szerb népet. Meggyőződése volt, hogy Hamvas nincs elismerve, nincs a helyén. Talán ezért is ültetett egy fát a balatonfüredi sétányon a tiszteletére. Egy hársfát, természetesen. És ugyanakkor mi is elültettünk egy fát a Fordítóház kertjében, az is Hamvas hárs, természetesen. Létrehozta a Hamvas Béla Asztaltársaságot, és március végén buszokkal hozta a szerbiai rajongókat megünnepelni kedvencének születésnapját a Hamvas hárs köré. Balatonfüred díszpolgára lett 2005-ben.

Néhány napja van egy kényszerképzetem: megszabadulva testi gyötrelmeitől, Sava Babić talán még odafent is fordít, fordít. Megszokásból. Mert különben unatkozna. Már nincs szüksége a nagy adag kávékra, súlyos szerb ennivalókra, és kikapcsolódásként nem fog másik kedvenc tevékenységébe, a főzésbe sem, hanem csak dolgozik. Magyarról szerbre? Ki tudja? Talán már az angyalok nyelvére fordítja mindazt, amivel megbízták az ő írói.

Mindaz, amit Balatonfüreden tett a magyar kultúra érdekében, minden bizonnyal ér nekünk, füredieknek annyit, hogy egy utcát nevezzünk el Sava Babićról. Neve és életműve időtálló.

Rácz Péter