A városban tartják a polgármesterek találkozóját.
A rendezvény keretében 23. alkalommal adják át az év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjat – jelentette be dr. Oltványi Tamás a rendezvény ötletgazdája.
Június 16-án a Vaszary Villában tartják a találkozót, szavazni mától lehet a rendezvény honlapján, ahol június 11-ig fogadják a voksokat. A díjazottak egy-egy Szász Endre alkotást vehetnek át.
– Nem véletlen a helyszín, hiszen a vizes világbajnokság miatti nagy érdeklődést szeretnénk kihasználni, így talán ránk is több figyelem jut. A rendezvény a hazai önkormányzati szféra legnagyobb múltú eseménye. Az eredeti cél az volt, hogy erősítsük a polgármesterek egymással való kapcsolatát, mára azonban komoly szakmai múlttal rendelkezünk – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Oltványi Tamás.
Bóka István polgármester kiemelte: a rendezvényen szó lesz majd az önkormányzati szektor támogatási rendszerének változásairól, arról,milyen módon tudnak ehhez alkalmazkodni az önkormányzatok.
A díjátadó eseményt, amelyen a városok polgármesterei, alpolgármesterei és jegyzői találkoznak, 1995-óta rendezik meg. Idén Pogácsás Tibor a belügyminisztérium államtitkára tart majd előadást az önkormányzatok helyzetéről, Bóka István pedig a Balaton régió fejlesztési terveiről.
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben