A kiváló rock, metál és blues zenekarok koncertjei mellett lesz Lovas Rodeo Show, kaszkadőr és műrepülő bemutatók, jótékonysági Kids Race futam a legkisebbek főszereplésével, de meglepetés programokkal is várják majd a közönséget.
110 kilogramm – ennyi annak az elemnek a súlya, amellyel az Open Road Fest Nemzetközi Erősember Bajnokságának egyik versenyszámában elbánnak majd a vállalkozó kedvűek. Az izlandi kereszt cipelés mellett a hazai és külföldi profi versenyzők többek között kamionhúzásban, thor kalapács kitartásban, kőgolyó emelésben feszülnek majd egymásnak, egyéniben és csoportosan is, de a bátor amatőröknek is lesz lehetősége a kibontakozásra.
„Ez lesz a főpróba a jövő évi jubileumi fesztiválunkra, így mindent megteszünk, hogy minden eddiginél nagyobbat robbanjon” – tette hozzá a rendezvény sajtótájékoztatóján Dobai Attila a Harley-Davidson Open Road Fest igazgatója. „Természetesen ezúttal is megtartjuk a hagyományos motoros felvonulásunkat szombaton délben, amelyen szerencsére minden alkalommal egyre többen vagyunk, a világ minden részéről. És persze idén is kedvezünk valamelyik fesztiválozónknak, hiszen utolsó nap kisorsoljuk a Harley-Davidson Street Rod motort – tette hozzá Dobai Attila.
A nyereményjátékba a Tankcsapda is beszállt, a sajtóeseményen örömmel jelentette be Fejes Tomi és Sidi, hogy a játékot megfejelik, egy különleges ajánlattal rukkoltak elő rajongóiknak. „A civil életben is motorosok vagyunk, motorozunk, így arra gondoltunk, hogy nekiindulunk az ország egyik-másik végébe és egy-egy utast leviszünk magunkkal kétkeréken Alsóörsre, a fesztiválra, a Tankcsapda koncertre.” – nyilatkozta Fejes Tomi.
További információk a rendezvény honlapján.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben