Az egyenruhások azonnal a segítségükre siettek, és a fürdőeszközzel együtt biztonságban a közeli strandra szállították a fiatalokat. A mentés idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hangsúlyozta: az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárás nagyban kihat az emberi szervezetre. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.
Fontos tudni azt is, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni, valamint csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével) tilos.
A viharjelzőt mindig figyelni kell, továbbá érdemes kerülni a vízibiciklikről, illetve egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbe ugrást, hiszen nem biztos, hogy az érintett tisztában van a vízmélységgel. A vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással lehet a szervezetre.
Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac, illetve más felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül, így ezekre is a fürdés szabályai vonatkoznak.
A fürdőhely határait a parton táblával, a vízen bójákkal jelölik. A 120 centiméternél mélyebb víz határát, illetve a fürdési tilalmat szintén táblával jelölik.
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben