A Paktum szervezésében október végén külön rendezvény foglalkozott a vállalkozásfejlesztéssel, a céges kommunikációval és a munkaerő megtartással, a közönség soraiba elsősorban helyi vállalkozókat vártak. Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere a rendezvényen úgy fogalmazott: Nagy öröm, hogy ma ennek a projektnek a sikeres működéséről számolhatunk be. Mind a balatonfüredi, mind a balatonalmádi járásban magas a Paktum keretében álláshoz jutottak száma, valamint a Paktum keretében a munkaerő piaci programunkban résztvevők száma.
A 2017-ben indult Paktumról pozitív visszajelzések érkeztek, sokan ezen keresztül találták meg új munkahelyüket, mondta a Balatonfüredi Naplónak Gajdos Attila projektmenedzser.
– A Paktum sikeren működik, ezt visszakapjuk a számokból is, ugyanis az előre megtervezett indikátorszámokat már idén őszre majdhogynem elértük. Ezzel párhuzamosan a pénzügyi kifizetések is haladnak, gyakorlatilag 70-75 százalékon áll a projekt előrehaladása pénzügyileg. Szakmailag ennél magasabb szinten állunk, a tervezett létszámnak a 90 százalékát elértük. Van olyan munkaadó a rendszerben, aki többször és több alkalmazottat vett fel a Paktumon keresztül. A sikerekben kiemelkedő szerepe van a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak, a Balatonfüredi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának, és a Balatonalmádi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának.
(2019.10.30)
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben