Valahol mindannyian önkéntesek vagyunk, hiszen alkalomadtán szívesen segítünk a szomszédunknak, vállalunk feladatot a gyerekeink iskolájában, óvodájában, szedünk szemetet a lakhelyünkhöz közeli erdőben, vagy ültetünk fát az utcánkban. Szeretnénk, ha ez a pozitív társadalmi jelenség széles körben elterjedne és hozzásegítené városunkat és régiónkat az EKF program sikeréhez.
Miért jó önkéntesnek lenni?
Jót tenni jó és ez a pozitív élmény segít megismerni egymást és megérteni mások problémáit.
Ha másoknak segítünk, azzal létrehozunk valami újat.
Kiegészítjük egymást, vagyis új közösséget hozhatunk létre a munkánkkal és a tudásunkkal.
Tanulhatunk, hiszen az önkéntesek a munkájuk által meg is ismerik a területet, amin dolgoznak.
Részesei lehetünk valaminek, aminek addig csak távoli szemlélői voltunk.
Segíthetjük városunkat, régiónkat és sikeressé tehetjük a VEB 2023 EKF programot!
Miért nem mi akarjuk kitalálni a program nevét?
Az EKF programunk egyik legfontosabb értéke a bevonás. Szeretnénk, ha Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban élők megismernék a programunkat és megtapasztalhatnák, hogy milyen pozitív hatásai vannak az önkéntességnek. Azt gondoljuk, hogy ennek nagyon jó első lépése lehet egy névadó pályázat.
Milyen ötletet adhatok le?
Ha úgy érzed, hogy a fenti kiírásnak és az önkéntesség értékeinek is megfelelnek az ötleteid, akkor bármilyet. Leadhatsz csak név, vagy csak szlogenjavaslatot is, de együtt a kettő is jöhet. Ha az ötleteléshez még több információt szeretnél, akkor ajánljuk figyelmedbe az onkentes.hu írását.
Hogyan küldjek ötletet?
Javaslatodat a Facebook oldalunkon látható post alatt kommentben, az oldalnak küldött üzenetben, vagy az ekfabc@veszprembalaton2023.hu címen adhatod le.
Mi alapján hirdettek majd nyertest?
A beérkező javaslatok közül öt pályamunkát nyilvános közönségszavazással, öt másik pályamunkát az EKF szakértői csapatának szavazataival juttatunk be egy 10-es döntőbe. A tíz legjobb javaslat közül egy hét fős szakmai zsűri választja ki a nyertest. A zsűri tagjai a Facebook oldalunkon mutatkoznak majd be kis videók formájában.
Pályázat leadásának határideje: 2020. május 21.
Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2020. június 5.
A névadópályázat szabályzata ITT érhető el.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben