A Nemzetközi Jóganap megünneplésének alkalmából az Indiai Nagykövetség együttműködésre lépett Magyarország nagyobb városainak, úgymint Budapest, Szeged, Debrecen és Pécs vezető jógatanáraival, akik saját stúdiójukból közvetíthették élőben a Nemzetközi Jóga Protokoll gyakorlatait. A programot Ankita Sood, a budapesti Amrita Sher-Gil Kulturális Központ jógaoktatója vezette, aki élőben jelentkezett be a Hősök teréről.
Balatonfüredről Hári Lenke alpolgármester és Prof. dr. Veress Gábor a Szívkórház főigazgatója köszöntötte a kulturális központ vezetőjét, hangsúlyozva, hogy a Nobel-díjas költő, Tagore emlékének ápolása révén rendkívül szoros a kapcsolat India és a város között.
Az esemény fontosságát hangsúlyozva Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete úgy nyilatkozott: Idén az egész világnak példátlan kihívásokkal kellett szembenéznie. A világjárvány komolyan érintette a világ gazdaságát, fizikai és érzelmi egészségünket és jóllétünket. Általánosan elismert tény, hogy a jóga pozitív szerepet játszik, a betegségtől az egészségig vezető út megtanításában, a testünk, elménk és lelkünk összekapcsolásában. A jóga képes arra, hogy megfeleljen különféle igényeknek és alkalmazkodjon különböző helyzetekhez, mind személyes, mind családi, társadalmi körökben és globális szinten is maximálisan biztosítja egészségünket.
India magyarországi nagykövetsége reméli, hogy a megszámlálhatatlan online eseményen keresztül idén tovább bővült a jóga hatásköre, ezzel is bevonva minél több embert a közös élményekbe, melyek ezúttal digitális felületen keresztül törtek utat a jóga lelkes gyakorlói számára, és így egyben hozzájárul majd ennek a jelentőségteljes nemzetközi eseménynek a sikeréhez is – vélekedett a nagykövet.
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.05.07.
Az Árokszőlő úton van egy kiégett utcai lámpa. A szomszéd decemberben már bejelentette, de azóta sem történt meg a javítás.…
Bővebben
M.E.
2025.05.06.
Az aszfaltozás a városban nagyon nehézkesen halad! A 71-es főút Petőfi Sándor utcában, a balatonarácsi vasútállomással szemben! 2 hónapja nem…
Bővebben