Kiemelt lett a füredi kézilabda-csarnok
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a balatonfüredi kézilabda-csarnok beruházását - jelent meg a Magyar Közlöny legutóbbi számában.
Az ezzel kapcsolatos koordinációs feladatokat a Veszprém Megyei Kormányhivatalt irányító kormánymegbízott, Takács Szabolcs látja majd el.
A csarnok számára kialakítható telek területe legalább 5 ezer négyzetméter, ennek a beépítettsége 2 százalék lehet, a terepszint alatt és felette is – áll a közleményben.
Feltételként szabta a jogszabály, hogy az új épület a szomszédos telkek mezőgazdasági hasznosítását nem akadályozhatja, valamint biztosítani kell a szomszédos telkek látványának megőrzését is.
Mint arról korábban már írtunk, Balatonfüred az egyik helyszíne az országos kézilabdás akadémiai képzésnek, ehhez kapcsolódóan szerepelt a hosszú távú tervek között egy új, fedett sportcsarnok megépítése a Forrás sportpark területén.
Hozzászólások lezárva.