Oldal kiválasztása

Szerző: | 2020-11-24.

Minden térségnek problémát jelent, hogyan lehet a vásárlókhoz hatékonyan eljuttatni a helyi termékeket, legyen szó sajtról, füstölt árukról, lekvárról, szörpről, vagy épp fonott kosárról. A Balatonfüred-Balatonalmádi Foglalkoztatási Paktum legutóbbi rendezvényén a helyi termékek piacra jutásának helyzetéről volt szó, ahol felvázolták a lehetséges kitörési pontokat is.

2017 októbere óta kétszáz munkavállaló elhelyezkedését segítette a Balatonfüred-Balatonalmádi Foglalkoztatási Paktum. A Veszprém Megyei Kormányhivatal, valamint Balatonfüred és Balatonalmádi önkormányzatának összefogásával megvalósuló projekt 554 millió forintos támogatást nyert el, a munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében. A program keretében Balatonalmádiban tartottak szakmai fórumot január végén arról, hogy lehet a helyi kistermelőket segíteni termékeik népszerűsítésében, új árusítóhelyek kialakításában. A megjelenteket Kepli Lajos, a Balatonalmádi polgármestere köszöntötte.

Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke szerint Magyarországon az utóbbi évtizedekben a mezőgazdálkodás struktúrája nem abba az irányba alakult át, hogy a helyi termelők nagyon megerősödhettek volna, ugyanakkor a keresleti oldalon, tehát a piac oldalán hatalmas trend mind a bio, mind a zöld, mind az organikus, mind a helyi termék. A kereslet folyamatosan nő, az emberek egyre többet hajlandóak fizetni a jó minőségű, egészséges, helyben előállított élelmiszerekért. A turizmus is akkor működik jól, ha elsősorban arra támaszkodik, ami helyben van. Minden ami a helyi hagyományokra, helyi kultúrára épül, mert ez érdekli a turistákat – fogalmazott az elnök.

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület új lehetőségeket kínál a helyi termelőknek, elsősorban az Alsóörs körzetében tevékenykedő vállalkozóknak. Sári Kinga TDM menedzser bejelentette, hogy hamarosan több platformon is elérhetőek lesznek a helyi termékek.

– Fontosnak tartjuk, hogy a helyi termelőket bekapcsoljuk a kereskedelmi véráramlatba, ezért elindítjuk a Riviéra Polc rendszert. Ennek lényege, hogy turisztikai irodáinkban létrehozunk egy speciális kínálatú polcot, ahol kizárólag helyi termelők portékáit fogjuk árusítani. Ezenfelül felvettük a kapcsolatot a helyi COOP hálózat vezetőivel és úgy tűnik létrejöhet egy megállapodás arról, hogy a környékbeli ABC üzletekben is megjelenhetnek ezek a termékek. A legnagyobb lépésünk, hogy Alsóörsön a strand bejáratával szemben egy új termelői piacot alakítunk ki, a szükséges infrastruktúra kiépítése folyamatban van, – mondta el Sári Kinga.

A paktum rendezvényére meghívták Hollókő polgármesterét, illetve a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. igazgatóját. Hollókőn ugyanis van egy jól működő modell arra, hogyan juthat el leggyorsabban a helyi termék a fogyasztóhoz. Kelecsényi Péter, a Kft. ügyvezető-igazgatója beszámolt arról, hogy teljesen újragondolták a turizmus és a helyi termékek kapcsolatát, ugyanis nem a terméket szállítják a vásárlóhoz, hanem a vásárlót viszik közvetlenül a helyi termelőhöz.

– Néhány évvel ezelőtt elkezdtük az „élő falu” projektet, aminek köszönhetően elértük például, hogy már januárban, februárban is nyitva van a látnivalók jelentős része. Közös munka volt, rengeteg kompromisszummal az önkormányzat és a helyi vállalkozók részéről is, de már úgy látjuk megérte. Ennek a programnak a szerves része az úgynevezett faluséta, ami tulajdonképpen egy jegyrendszeren alapuló szolgáltatás. A látogatók által megvásárolt kártya tartalmaz várbelépőt, sajtkóstolót, péksütemény kóstolót, minden helyi látnivalót érinthet vele a turista. Tíz attrakciót kínálunk ebben a rendszerben ezek egyike például a sajtkóstoló, ahol néhány dekát kap ízelítőül a vásárló. Itt jön be a helyi termékek megismertetése és kereskedelmi értékesítése, hiszen a tapasztalatok szerint, aki kóstol, az biztos vásárol is. Más példát is említhetnék, ami kitűnően működik, mind a helyi termelők, mind a Hollókőre látogató turisták megelégedésére. A helyi termelőket kedvezményes, mondhatni jelképes bérleti díjjal is segíti az önkormányzat, amelynek már több üzletben érdekeltsége is van. Létezik már önkormányzati étterem és cukrászda is Hollókőn – mondta el előadásában Kelecsényi Péter.

A foglalkoztatási paktum május végig tart, addig még Balatonalmádiban egy, Balatonfüreden újabb három rendezvénnyel várják a helyi foglalkoztatásban érintett szakembereket, vállalkozókat.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2018 >
november 26 - december 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Betlehem állítás

    17:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Betlehemezés a Piros templom terén.

    TUDOlvasMÁNYOK Könyvklub

    17:00 -19:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Pázmány József előadása.

    Európa alkonya?

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.

    Gyurgyák János történész előadása.

    Héhn Zsuzsa kiállítása

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Tárlat megnyitó.

    Bem Emlékkórus hangversenye

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Adventi hangverseny.

  • 01

    Zenés advent

    10:00 -13:00
    2018.12.01
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Adventi programok a könyvtárban.

    A Balaton élővilága

    10:00 -13:00
    2018.12.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A változó Balaton.

  • 02

    Füredi advent

    10:00 -20:00
    2018.12.02-2018.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Adventi programok.

    Vaszary alkotóműhely

    10:00 -13:00
    2018.12.02-2018.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Családi foglalkozások.

    Forralt boros adventi séták

    10:30 -12:00
    2018.12.02-2018.12.16
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 1.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 1.

    Három vasárnap vezetett séta a Kerek templomtól.

    Advent fényei

    16:00 -19:00
    2018.12.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Táncgála és gyertyagyújtás.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004