Oldal kiválasztása

Szerző: | 2020-11-24.

Helyi termék és befektetés ösztönzés címmel rendeztek workshop-ot Alsóörsön november elején, a Balatonfüred és Balatonalmádi közös helyi foglalkoztatási együttműködés, vagyis a paktum keretében. A szakmai tanácskozáson a helyi termékek piacra juttatása és a tradicionális áruk turizmusra gyakorolt hatása volt a fő téma.

A megjelenteket Gajdos Attila projektmenedzser köszöntötte, aki bejelentette, november végén befejeződik a paktum projekt, amely sikeres volt, hiszen a foglalkoztatással kapcsolatos elvárásokat teljesítették. Nem olcsó a helyi termék, minőségében azonban össze sem hasonlítható azokkal az élelmiszerekkel, amelyeket a multiáruházakban talál a vásárló, – hallottuk a fórumon.

Hogy milyen minőségű lekvárt, sonkát, sajtot fogyasztunk az elsősorban pénztárcafüggő, az azonban jól megfigyelhető, hogy egyre népszerűbbek a kézműves termékek, sokan keresik fel a termelői piacokat. A Balatonnál megjelent egy fizetőképes réteg, akik keresik és meg is vásárolják ezeket a portékákat. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy a vásárló és a termelő rátaláljon egymásra, ebben segíthetnek a turisztikai egyesületek, vagy épp az önkormányzatok, akik teret, helyszínt biztosítanak a helyi vállalkozásoknak. A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület ötlete alapján idén próba jelleggel termelői piacot nyitottak, közvetlenül az alsóörsi strand bejáratával szemben. A tapasztalatok igen kedvezőek voltak, ezért továbbfejlesztik a területet. Erről Pataki Júlia Zsuzsa TDM menedzser beszélt részletesen a Balatonfüredi Naplónak.

Nagyon fontos szempont volt a piac kialakításánál, hogy az a központban legyen. Alsóörsön ez a strand, a kikötő és a balatoni bringakörút találkozásánál a legegyértelműbb helyszín, utólag elmondhatom, nagyon jó döntést hoztunk. Tapasztaltuk, hogy a strandolás után, délután öt-hat óra felé nagyon sokan vásároltak a termelői piacon és csak úgy tértek vissza a nyaralójukba. Jövőre továbbgondoljuk ezt az egészet, egy nagyon egyedi megjelenésű építményben bringamozit nyitunk, amivel reményeink szerint tovább erősödik ez a közösségi tér. Ez egy szórakoztató attrakció lesz a családoknak, időseknek és fiataloknak, amely szintén odavonza a turistákat a helyi termelőkhöz. Tavasszal kezdődik a kivitelezés, szeretnék ha sok helyi termelő csatlakozna és bemutatkozna ezen a platformon, mondta a menedzser.

A jó minőségű helyi termékekre egyre nagyobb a fogyasztói igény, az egészséges és tudatos táplálkozást főleg az ide látogató gazdagabb réteg engedheti meg magának, a réteg, amely most a Balatonnál növekvő tendenciát mutat, ebből profitálhatnak a helyi termelők is, hangzott el Alsóörsön. Egy vállalkozó, aki libahúsból állít elő különböző termékeket azt mondta, az embereknek természetes igénye, hogy olyan élelmiszert fogyasszanak, amely biztonságos, káros anyagoktól mentes és így egészségmegőrző is. A helyben termelt portékák igazi értéke épp ebben van, ezt pedig meg kell fizetni. Sok fáradtságos munka van ezekben a termékekben, legyen szó sajtról, kolbászról, vagy kerámiáról, de a vásárló mindig biztos lehet abban, hogy jó minőséget kap a pénzéért, hiszen egy név, egy személy, vagy családi vállalkozás áll a termék mögött.

A workshop-on résztvevő szakemberek egyetértettek abban, hogy a friss és helyben termelt árú nem csak az egészségmegőrzés miatt fontos, de környezetvédelemre is alkalmas. Szerencsés, ha a mindennapi betevőt nem utaztatjuk át az országon, vagy fél Európán, a káros anyag kibocsátás így jelentősen csökkenthető, hiszen kevesebb kamion közlekedik az utakon, kevesebb repülő száll az égen. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a helyi érték, a helyi termék a turizmus fontos pillére mindenhol a világban, a Balatonnál is cél ennek erősítése. Ma már van arra példa, hogy híres termelői piacok nem csak a nyári főszezonban, de szinte egész évben várják a vásárlókat, erről már Semsei Sándor, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület elnöke beszélt lapunknak.

A képlet egyszerű. A keresletet össze kell hozni a kínálattal, vagyis a vásárlót a termelőkkel. Most kísérletet teszünk arra, hogy nem csak a piacra csábítjuk le a vásárlókat, hanem igyekszünk őket elmozdítani azokhoz a helyi termelőkhöz, akik meghatározói a térségnek. Programot kínálunk ezzel a vendégeknek, akik megnézhetik miként készülnek azok a termékek, amelyeket később a piacon meg is tudnak vásárolni. Szeretnénk összekapcsolni a fürdőzős balatoni lehetőséget egyfajta helyi kultúra, helyi termék kultúra képével. Ez hosszútávon mindenképpen hatással lehet a turizmusra, befolyásolja azt, hogy a vendég szívesen tér vissza a térségbe, akár az őszi vagy téli időszakban is, – fogalmazott Semsei Sándor.

A Balatonfüred és Balatonalmádi közös helyi foglalkoztatási együttműködés zárórendezvényét november végén tartják, a paktum tapasztalatait és eredményeit ott ismertetik majd a szereplők.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004