A meghívott előadók közül Forsthoffer Ágnes szállodaigazgató az együttműködés fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott, hogy a nyilvános fórumok segítenek közelebb jutni a vállalkozókat érintő kérdések megoldásaihoz.
– Sokkal előbbre jutunk, ha együttműködünk. A marketing és az újfajta technikai vívmányok alkalmazása szinte megkerülhetetlen lett, és a generációváltás témakörében is látunk jó gyakorlatokat, amiket érdemes megosztani másokkal. A „kicsiknek” nincs könnyű dolguk, hisz nincs külön marketingesük és HR-esük, de kezdetnek talán annyi is elég, ha tudatában vagyunk a változtatás és a haladás szükségességének, később pedig érdemes egy szakértő segítségét kérni – mondta Forsthoffer Ágnes.
Az igazgató asszony az atipikus foglalkoztatási formákra is felhívta a figyelmet. – Nyilván egy pultos nem tud home office-ban, otthonról dolgozni, de egyre több olyan dolog létezik, amire érdemes munkaadóként odafigyelni, és a dolgozókkal közösen kialakítva tudunk egy jól működő munkarendet kialakítani, illetve egyéb juttatási területen olyan gyakorlatokat bevezetni, amik a munkavállalást kedvezőbbé teszi. Nem utolsó sorban kell említeni a munkáltatói brandépítést, aminek során egy hiteles, megbízható munkaadóként kell fellépni, kommunikálni is a márkát, ami szinte már a marketing marketingje.
Forsthoffer Ágnes kitért arra is, hogy a Paktum előadási az együttműködést és az információáramlást nagymértékben segítik, ahol a résztvevők sok hasznos ismeretet hallhatnak. Gajdos Attila, a Paktum projektmenedzsere azt ígérte, hogy további workshopokat szerveznek. A munkaerőpiaci programba ezidáig 347 résztvevőt sikerült bevonni, és november közepéig 181-en jutottak álláshoz a Paktum révén, ami a 156 fős célszámhoz képest már most túlteljesítést mutat, ennek ellenére még érdemes érdeklődni a májusig tartó program iránt.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben