A járványhelyzet korlátozásai miatt ezúttal jelképes Vitorlabontót rendeznek Balatonfüreden. Május 15-én, szombaton, 11 órakor a Vitorlás Étterem teraszán Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke és Bóka István, Balatonfüred polgármestere mond rövid köszöntőt, majd a Kishamis fedélzetén felvonják a nemzeti lobogót, eldördül a startpisztoly, a legénység megkoszorúzza a tavat – ezzel kezdetét veszi az idei vitorlázási szezon.
Délben elrajtol az egynapos túraverseny, a hajók a Balatonfüred-Alsóőrs-Tihany-Balatonfüred útvonalat teljesítik majd.
– Nagyon örülünk, hogy a bejelentett újabb lazítások lehetővé teszik az évadnyitó verseny megrendezését. A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos szabályok betartására továbbra is fokozottan figyelünk. Ha közönség nélkül, jelképesen is, de megtartjuk a Vitorlabontót, ezzel ápolva a hagyományt – nyilatkozta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
Az esemény előtt elhelyezik az alapkövét a füredi kemping területén megépülő új, 140 férőhelyes vitorláskikötőnek. A Balatonfüredi Megállópont és sportlétesítmény fejlesztését a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) a Kajak-Kenu Szövetséggel közösen, konzorciumban végzi. Az alapkőletételen részt vesz az MVSZ elnöke, Balatonfüred polgármestere és Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben