Téli bringa túra a Balatonnál

Háromszáz indulóval Balatonfüredről rajtol el a Balaton keleti medencéjét megkerülő hagyományos téli bringatúrára. A nyolcvan kilométeres táv végén minden kerékpáros emlékérmet kap.

Február 18-án rendezik meg a negyedik bringatúrát, a mezőny a Balaton Szabadidő Központtól indul, és tihanyi kompátkeléssel Zamárdit, Siófokot, Balatonaligát, Balatonakarattyát, Balatonkenesét, Balatonfűzfőt, Balatonalmádit, Alsóörsöt és Csopakot érintve érkezik vissza Balatonfüredre.

– A Balatoni Bringakörön halad a mezőny, végig biztonságos körülmények között, még szervizautó is követi a túrázókat Ausztriából, Szlovákiából és Németországból is érkeznek kerékpárosok a célba érkezők mindegyike emlékérmet kap, majd tombolasorsolást is tartunk, ahol egy értékes kerékpár lesz a fődíj – fogalmazott Harangvölgyi András, a rendezvény szervezője.

Program a Balaton Szabadidő Központnál
9.00 Rajt
16.00 Jelmezverseny
16.30 Tombola

Részletek itt.

Címlapfotó: sportaktiv.hu

 

 

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.