Szezon ide vagy oda, továbbra is a város egyik legnépszerűbb intézménye a Jókai Emlékház, csak az idei nyáron eddig több mint hétezren látogattak el az író egykori villájába és nézték meg az országos szinten is egyedülálló kiállítást. Jókai csillagvizsgáló távcsöve a legkedveltebb darab.
A Jókai Villában tavaly megnyílt új kiállítást irodalom- és kultúrtörténeti valamint muzeológiai szempontból is a 2010-es év legfigyelemreméltóbb, szakmailag leginkább példaértékű hazai múzeumi teljesítményének tartották- az emlékház díjat is kapott.
– Sokat jelentett ez a díj. Bár a Füredre látogatók körében szerencsére eddig is népszerű volt a villa, nagyon sokan keresték és keresik fel Jókai házát, az elismerés abban mindenképpen segített, hogy az országos szakmai körökben is tudatosuljon: itt valami a szokásostól eltérő, enteriőr jellegű kiállítás nyílt, komoly szakmai munkával, mégis úgy, hogy az a nagyközönség számára is érdekes legyen – válaszolta kérdésünkre Ács Anna, az emlékház szakmai igazgatója.
– Bár a kiállítás állandó, igyekszünk bővíteni azt. Nemrég például egy új Jókai kötet került a birtokunkba, amelyben a füredi kertről olvasható sok feljegyzés – mondta Ács Anna, aki hozzátette: nem ritka, hogy szervezett csoportokban, több busszal érkező látogatókat fogadnak, alkalmanként külföldről is érkeznek turistacsoportok kifejezetten azért, hogy bepillantást kapjanak az író életébe.
A Jókai Emlékház egyébként augusztus 20-ig a hét minden napján látogatható.
A Jókai Emlékház mellett a Városi Múzeumba is egyre többen látogatnak el, különösen népszerűek a kiállítás interaktív részei. Sokan táncolják el az Anna-báli keringőt, állnak fel a színpadra vagy nézik meg a Balaton retro című filmet.
– Gyakran fogadunk gyerekcsoportokat, közkedveltek a gyerekpedagógiai foglalkozásaink, főleg, amikor kicsit rosszabb az idő a szülők előszeretettel hozzák el a gyerekeiket – vélekedett Ács Anna.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben