A városi uszoda megépítését sokan várják, mint ahogy a buszállomás teljes rekonstrukcióját is, ugyanakkor az Óváros fejlesztése kevésbé tűnik fontosnak. Meglepő, de a partra levezető kerékpárút a legkevésbé népszerű. Számba vettük a tervezett városi fejlesztéseket.
Egy hónapon keresztül lehetett szavazni itt a honlapon arról, melyik tervezett városfejlesztési program lenne a leghasznosabb, melyik megvalósulása lenne a legsürgetőbb. Azt gondoltuk, mind a négy felsorolt beruházás komoly és látványos fejlődést jelentene a városnak, különböző okokból ugyan, de megvalósulásuk egyaránt fontos, ezért szinte alig lehet differenciálni közöttük. Egyik több évtizedes hiányt pótolna, másik áldatlan állapotokat szüntetne meg, egyik által javulna a komfortérzet illetve fejlődhetne az elmúlt években kissé leszakadó városrész.
Ehhez képest a válaszadók markáns véleményt alkottak. A szavazók több mint 38 százaléka a Balaton Szabadidő Központ mellett felépítendő városi uszodát tartotta a legfontosabb városfejlesztésnek, de sokan voksoltak (30,4 %) a lepusztult állapotban lévő buszállomás átalakítására is. Ezzel szemben az Óváros továbbfejlesztését csak minden ötödik véleményformáló részesítette előnyben, holott az elmúlt években többször hangzott el kritikaként, hogy a reformkori városrészhez képest leszakadt az egykori faluközpont. Meglepően kevesen, a válaszadók alig 12 százaléka tartotta fontosnak a felső városrészt a parttal összekötő kerékpárút megépítését, pedig jelenleg – főleg gyerekekkel- körülményes lejutni a városból a biztonságos kerékpárútra.
Sőt épp a napokban jelentették be, hogy az egyre élénkebb kerékpárturizmus miatt egy 5 milliárd forintos, Balaton-körüli kerékpár-turisztikai projekt indul majd, amelynek keretében a tó körüli bringakörút mellett a települések felől csatlakozó bicikliút-hálózat fejlesztése lenne a cél.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben