A megye turisztikai forgalmának közel egyharmada idén is Füreden zajlott, mintegy négyszázezer vendégéjszakát regisztráltak a városban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első nyolc hónapjában messze a leglátogatottabb balatoni település Füred volt, többen szálltak meg a városban, mint tavaly.
Magyarországon az év első nyolc hónapjában 15,3 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták, Veszprém megyében ebből 1,3 milliót. A Balatonnál valamelyest nőtt a forgalom, a régióban 3,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.
Veszprém megye turisztikai forgalma a tavalyi hasonló időszakhoz képest kicsit javult, nőtt a külföldi és a hazai forgalom is. A belföldi vendégéjszakák számának 6 százalékos növekedési üteme augusztusban az idén először haladta meg a külföldiekét, amely 4,5 százalékos növekedést mutatott – jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A megyei forgalom közel egyharmadát idén is a füredi szállásadók produkálták. A mintegy négyszázezer vendégéjszaka hét százalékkal több, mint a tavaly ilyenkor regisztrált. A második helyen jelentősen leszakadva Tihany áll, a maga nyolcvanezres vendégéjszaka számával. Kicsivel lemaradva Balatonkenese, majd Révfülöp, Tapolca és Alsóörs következik. A megyeszékhely 47 ezres vendégéjszaka számával csak a kilencedik a sorban - derül ki a KSH adataiból.
A szállodák látogatottsága lényegében stagnált, de a vendégek továbbra is a hoteleket preferálják, négyötödük itt foglalt szállást. Ezen belül is a három- és a négycsillagos szállodák a legkeresettebbek, előbbiek 42-, utóbbiak 47 százalékkal részesedtek a szállodai forgalomból.
Forrás: KSH
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben