Az eFestival díjkiosztójával megkezdődött az idei Infotér Konferencia, amelyet harmadszor rendeznek meg a városban. Az ország egyik legnagyobb informatikai fórumán kiemelt figyelmet kap az elektronikus közigazgatás, illetve a területet érintő jelentős fejlesztések.
– Versenyképesség, esélyegyenlőség és partnerség. Ez a három legfontosabb feladatunk. Legyenek jelen a hazai információs piac szolgáltatásai között a legmodernebb lehetőségek, hogy minél szabadabbá és komfortosabbá válhasson életünk. Mindenki számára tegyük lehetővé az információkhoz való hozzáférést, amiért az állami és a piaci szereplőknek egyaránt tenniük kell. Végül legyen együttműködés az információs társadalom minden szereplője között, mert ez a jövő záloga. Olyan környezetben élünk majd, amilyenné azt közösen tesszük – e szavakkal nyitotta meg a konferenciát Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
Az állam és a polgárok viszonyrendszerének megváltoztatását nevezte a közigazgatási átalakítás végső céljának a fórumon felszólaló Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: a járási rendszer elindulásával egy olyan fázisába jut a közigazgatás átalakítása, amelybe az utóbbi ötven évben senki nem jutott el. A miniszterelnök-helyettes szerint az állam és polgárainak viszonya jelenleg még a kényszerrel párosul, amin változtatni kell.
– Minél kevésbé hatékony az állam, annál drágább lesz. 2010-ben, az államreform elindításával nemcsak az intézményrendszer átalakítását tűzte ki célul a kormányzat, hanem azt is lehetővé kívánta tenni, hogy a közigazgatás valóban elérjen a polgárokig. Ehhez olyan találkozási pontokra van szükség, amelyek barátságos kapcsolattartásra adnak lehetőséget: ezek a kormányablakok, amelyekből a jövő év végére mintegy háromszáz lesz az országban – tette hozzá Navracsics Tibor,
Az Informatika a társadalomért című szakmai fórumot az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai, Távközlési Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szervezi az Anna Grand Hotelben.
A nulladik napon, szerdán életutakról, munkáról, karrierről beszélgetett Baritz Sarolta Laura, Domonkos-rendi szerzetes nővér, Mautner Zsófia, gasztroblogger és Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakozó.
A konferencia első napján a tavalyihoz hasonlóan jótékonysági árverést rendeznek, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség felajánlásával egy több sportág olimpikonjai által dedikált magyar válogatott mezre lehet majd licitálni. A befolyt összeget a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyításáért tevékenykedő TRAUTSCH ANDRÁS OLIVÉR ALAPÍTVÁNY kapja.
Az INFOTÉR (Informatika a Társadalomért) Konferencia szinte valamennyi előadásában és szekcióbeszélgetésében az európai uniós forrásokból megvalósított fejlesztések és azok hatékony felhasználásáról lesz szó.
A fórumon a résztvevők körbejárják az információs társadalom valamennyi területét: az elektronikus közigazgatást, a telekommunikációt, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, városirányítás, és az energetika kérdéseit, de foglalkoznak a készenléti szervek informatikájával is, valamint kiemelt hangsúlyt kap a közigazgatás átalakítása. Részletes program itt.
A november 8-9. között zajló rendezvényen ezúttal is kormánytisztviselők, közintézmények dolgozói, önkormányzatok vezetői, cégek, civil szervezetek képviselői, illetve a kutatói-oktatói szektor hazai és nemzetközi szakértői vesznek részt. Az esemény fővédnöke: Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter.
A konferencia estéjén stand up comedy fellépők és DJ szórakoztatja majd a vendégeket.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben