Sajátos hangulat a füredi erdők szívében. Lehet túrázni, padokon pihenni, dolomitsziklára mászni, vadasparkba menni vagy éppen kipróbálni a nordic walking pályát. Van tanösvény a környék növény- és állatvilágáról, geológiájáról, van forrás és tó, és végtelen nyugalom....
Hírek
Koncert filmvetítéssel
A magyar nyelv ünnepe
Apokaliptikus képek – Kondor Béla kiállítása
A XX. századi magyar képzőművészet egyik meghatározó, máig legendás alkotójának szuggesztív, apokaliptikus műveiből nyílt kiállítás a Vaszary Villában. Kondor Béla legfontosabb grafikai sorozatai valamint néhány emblematikus műve látható a Forradalmár, próféta, melós...
Nyitott képzés Füreden
Átadták a Piros iskolában létesített Nyitott Tanulási Központot, ahol ingyenes továbbképzéseket biztosítanak majd elsősorban a rászorulók és a munkanélküliek részére. Előzetes igényfelmérés alapján alakították ki a program szakirányú képzéseit, egy részük már...
Az újjászületés ünnepe
A nemzet újjászületését ünnepeljük ma. 1956 után semmi sem volt az, mint előtte, az események világpolitikát befolyásoló ereje máig hat. A forradalmárok adtak újra gerincet a magyaroknak, példát kell vennünk róluk és végre befejezni a rendszerváltozást - mondta...
Adakozókat keresnek
Filmmel keresnek adakozókat a Szent Benedek Gimnázium és Szakiskola tanárai illetve diákjai a kosárlabdacsarnokuk megépítéséhez. Pályázati forrásból mintegy kétszázötven millió forintot nyertek a sportcsarnok megvalósítására, ám a kilencven milliós önrész egyelőre még...
A gyógyfürdő nyomában
Mi is történt az 1700-as évektől kezdve, amikor felfedezték a savanyúvizet Füreden? Mitől válhatott híressé a fürdő egész Európában? Valódi gyógyítás volt itt vagy inkább csak a körítés volt érdekes? Háromszáz év históriája benne seborvosok, hideg és meleg fürdők,...
Fejlesztik a hajóparkot és a kikötőket
A Balatoni Hajózási Zrt. közgyűlésén a tulajdonos önkormányzatok elfogadták a társaság középtávú stratégiáját, megegyeztek egy új telephelyhez szükséges ingatlan megvételéről, valamint leszavazták Siófok tőkeemelési javaslatát. A hajópark valamint a kikötők...
Diákok a barlangban
Kétszázötven diák és tanáraik vettek részt a Bakony–Balaton Geopark népszerűsítésére rendezett nyílt napon. Az általános és középiskolások megnézték a Lóczy-barlangot és öt állomáson interaktív, látványos, játékos programon vettek részt. A Balaton-felvidéki Nemzeti...
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben