Oldal kiválasztása

Hírek

Óz, a nagy varázsló Balatonfüreden

Óz, a nagy varázsló Balatonfüreden

A világhírű társulat, a Győri Balett, L.F. Baum Óz, a csodák csodája közismert műve alapján készült Forgószél, avagy a képzelet csodája című előadását mutatja be a városban. Az idén színpadra állított mesebalett egy látványos, szerethető produkció. Kezdődik a...

Időutazás koronával

Időutazás koronával

Igazi látványosság, történelmi időutazás várja Pünkösd hétvégéjén a városba látogatókat. Több mint húsz hagyományőrző csoport felvonulása és műsora, kirakodóvásár, programok az egész család számára. A Kerek templomban látható lesz a magyar Szent Korona másolata. Ismét...

Vitorlabontó

Vitorlabontó

Az ünnepségen megemlékeztek Hankóczy (Benacsek) Jenőről, a füredi hajógyár és a balatoni hajós társaság egykori vezetőjéről, akinek közadakozásból emléktáblát állítottak a Rózsakertben. Az 1976-ban elhunyt mérnök tervezte például a legendás Nemere II. vitorlást. A...

Vitorlabontó

Vitorlabontó

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg a hétvégén az idei vitorlásszezont. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megkoszorúzták a Balatont, a 116 éves Kishamis vitorlás árbocára pedig felhúzták a nemzeti lobogót majd kezdetét vette az...

Világbajnokság lesz Füreden

Világbajnokság lesz Füreden

Két vitorlás-világbajnokságnak és három Európa-bajnokságnak ad otthont jövőre Balatonfüred. Az egy hónapos rendezvénysorozat a világ egyik legrangosabb vitorlás versenye lesz a 2013-as szezonban, ehhez hasonló nagyságrendű versenyt eddig még nem rendeztek...

Bronzérmes a Balatonfüredi KSE

Bronzérmes a Balatonfüredi KSE

Történetének eddigi legnagyobb sikerét elérve a Balatonfüredi KSE kettős győzelemmel bronzérmes lett a férfi NB I-es kézilabda bajnokságban. A csapat az idegenbeli siker után ezúttal hazai pályán, jó játékkal, 26:20 arányban győzte le a Csurgó együttesét. Nagy...

Hajnal a Balatonnál

Hajnal a Balatonnál

Napfelkelte a Balatonnál. Füred és a tó hajnalban. Felvételek a táj érzékeny változásairól, a gyorsan illanó fénytörésekről, a színekről, a Nap és a tó viszonyáról. A víz fénye, a megörökített csend és egyetlen magányos horgász a tavon. Fotógaléria a Füreden élő Nagy...

Korok zenéje – Sforzato koncert

Korok zenéje – Sforzato koncert

Az evangélikus templomban ad a hétvégén koncertet a Sforzato Rézfúvós Kvartett. Ezzel kezdetét veszi a Kisfaludy Színház új rendezvénysorozata, amelynek keretében ezentúl rendszeresen füredi fiatal művészek kapnak majd fellépési lehetőséget. A koncertre a diákoknak...

Átadták a borverseny díjait

Átadták a borverseny díjait

Szabó József balatoncsicsói borász vehette át idén az év bortermelője vándordíjat. A XXI. Füredi Borversenyre ezúttal több mint háromszáz bort neveztek a környékbeli gazdák illetve pincészetek. A verseny abszolút győztese a Horváth Borház lett, egy 2008-as évjáratú...

Tiltott alkohol

Tiltott alkohol

Új rendeletek a városban. Este tíz órától reggel hat óráig tilos alkoholt árulni az üzletekben, a szórakozóhelyeken pedig kötelező biztonsági őrt alkalmazni. Változott a kerti fák kivágásának engedélyezése is. Május közepén életbe lép a fizető parkolás, júniustól...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

joe cocker

2024.09.10.

Semmi nem tartja vissza attól, hogy jóról írjon! Felháborító, hogy csak egy lift van, tényleg képtelenség így élni! Most komolyan,…

2 gyerekes család

2024.09.09.

De jó lenne inkább jóról írni, mint fordítva! A hetvenes években Svájcba disszidált, most már nyugdíjas házaspárral jöttünk össze ismerősöknél,…

strandoló

2024.09.09.

Talán mert ott nem kevernek kényszerűen a karsztvízhez 26-28 fokos Balaton vizet, mint a nyári tömegtúrizmus miatt csúcsra járatott Füreden

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Monis Banner
2
Bahart