Oldal kiválasztása

Hírek

Egy kiemelkedő füredi

Egy kiemelkedő füredi

A leszármazottak kezdeményezésére a fürdőtelep első igazgatójának, Écsy Lászlónak állítottak emléktáblát egykori munkahelyének falán, a Blaha Lujza utcában. Écsy 1835-től dolgozott a gyógyfürdő felügyelőjeként, 1867-89 között pedig igazgatójaként. A 19. század...

Új cég az ipari parkban

Új cég az ipari parkban

A város nyugati szélén, az elkerülő út mentén új környezetbarát üzem kezdte meg működését. A 400 milliós beruházáshoz 150 millió forint állami illetve uniós támogatást kapott a 77 Elektronika Kft. Az impozáns épületben küvettagyár üzemel, mely várhatóan egyik jelentős...

Az ország egyik legszebb zeneiskolája

Az ország egyik legszebb zeneiskolája

Új hangversenyterem, padlás helyén tantermek, lift és üvegtető. A kilincsektől, a kétszárnyas faajtókon át, a falak színéig, minden az eredeti állapotának megfelelően felújítva. Korszerű, patinás és hangulatos zeneiskola. Elkészült az országos műemléki védettségű...

Nyílt nap a Fordítóházban

Nyílt nap a Fordítóházban

Hogyan működik a Fordítóház? Hogyan dolgoznak a fordítók? Kik a vendégek, mit fordítanak? Kérdéseire választ kap, ha ellátogat a volt Lipták házba. Megtekinthető a Fordítóház szakkönyvtára és a Lipták Gábor emlékszoba is. Látogasson el a Fordítóház immár hagyományos...

Újabb jelentős városfejlesztés

Újabb jelentős városfejlesztés

Az egykori Huray piac területén több milliárdos beruházás révén gyógyászati centrum épülhet. Az építkezés első üteme a tervek szerint jövő év elején kezdődne, később színházterem, gyógyszálló és mélygarázs is létesülne itt. A régóta kihasználatlanul álló ingatlan...

Több százan romantikáztak

Több százan romantikáztak

Itt van közöttünk Jókai, a nagy mesélő, az egykori füredi patrióta, és vele van a reformkor sok nagyszerű magyarja is, mert megidézzük őket - köszöntötte Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége a reformkori ruhákban felvonulókat. A Romantikus reformkor...

Liszt hangversenyek Füreden

Liszt hangversenyek Füreden

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2011. a zeneszerző emlékéve. A jubileum keretében Füreden koncertekkel emlékeznek a 19. századi romantikus zene meghatározó alakjára. Liszt virtuóz zongorista, utat mutató egyéniség, és kiemelkedő zeneszerző volt...

Sárkányok diadala

Sárkányok diadala

A balatonfüredi sárkányhajósok a kétezer méteres távon ezüstérmet szereztek a Sárkányhajó Roadshow sorozat utolsó, budapesti állomásán, a Lágymányosi-öbölben rendezett versenyen. A települések kategóriában tizenegy csapat indult, közülük sikerült megszerezni a második...

Romantikus reformkor – Séta a századok között

Romantikus reformkor – Séta a századok között

Időutazás Füreden. Korabeli díszletek, hangulat, szórakozás és gasztronómia egyben. Korzózás a sokat megélt, történelmi utcákon, az egykor itt járt alakokról szóló anekdotákat őrző klasszicista épületek között. Korhű ruhák, az 1800-as éveket idéző felvonulás,...

A legkorszerűbb gondolkodó

A legkorszerűbb gondolkodó

A nemzetnek öntudatában, hitében kell magára találnia, vallotta Széchenyi, és a tettei hitelt adtak szavainak – mondta a legnagyobb magyar emlékünnepségén Hári Lenke alpolgármester. Az alkalomból megjelent a Széchényi család füredi történetét feltáró könyv és...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Szintén füredi

2024.09.12.

Ahogy érzem szavaiból, az utolsó kérdésére önmaga is tudja a választ, különben nem is kellett volna feltennie az az előtti…

Teherlift

2024.09.11.

Meglátjuk, átmegy-e a szűrőn. Végtelenül irigylem a hozzászólót, hogy számára ez probléma. Biztos bennem van a hiba, hogy én olyanokon…

joe cocker

2024.09.10.

Semmi nem tartja vissza attól, hogy jóról írjon! Felháborító, hogy csak egy lift van, tényleg képtelenség így élni! Most komolyan,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Szerencsejáték Zrt
Bahart