

böngészés kategória
Hírek
Új hajók a Balatonon
Még ebben az évben két gyorshajóval bővül a Balatoni Hajózási Zrt. flottája, amelyek közül az első augusztusban, a második szeptemberben érkezik a tóra. A legfeljebb 40 kilométeres sebességre engedélyezett hajók Siófok, Balatonfüred és…
Kiugrott a mozgó vonatból
A kalauzok elől menekülve Szentgál és Kislőd között kivetette magát a mozgó vonatból és a helyszínen szörnyethalt egy 22 éves balatonfüredi fiatalember - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
A fiatal fiú jegy nélkül utazott…
Nyit az aquapark
Tavalyi árakon június 14-én, pénteken nyit az aquapark, innentől kezdve augusztus végéig minden nap látogatható lesz az élményfürdő. Programok, zenés éjszakai bulik, minőségi szolgáltatások, július 1-től pedig ismét éjszakai nyitva tartás.…
Lipóti Pékség nyílt a városban
Megnyitotta boltját a városban a Lipóti Pékség. Az adalék-anyagoktól mentes pékárut kínáló üzlet az országban már száznyolcvan boltot működtet, Füreden a Tesco üzletházban nyitottak boltot, amiben a pékáru mellett Cserpes tejtermékek, és…
Szakcsi a Borutcában
Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz egyik legnagyobb alakja, az improvizáció nagymestere adott hangulatos koncertet a Borutcában. Igazi művész csak az lehet, akinek kapcsolata van transzcendenssel. Zenélés közben valami vezeti a kezemet,…
Új hangulat Füreden
Négy napra újra életre kelt a Blaha utca. Egymást érték a hangulatos teraszok, koncertek, irodalmi programok váltották egymást, közben pedig nyüzsgés, találkozások és nézelődés. A szeszélyes időjárás dacára is sokan voltak a Borutcában.…
Borok versenyeztek az Anna-bálért
Évről-évre bővül az Anna-bál borkínálata. A rendezvénynek helyet adó Anna Grand Hotel Vivámus borai mellett ezúttal külön borlapra kerülnek a Borbál legjobb nedűi közül a szakmai zsűri által kiválasztott borok. Tizenhétből csak öt esett ki…
Balatonfüredi önkéntesek a gátakon
A balatoni emberek is szívükön viselik a Duna mentén kialakult árvízi vészhelyzetet – áll Bóka István országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere árvízhelyzetről kiadott közleményében.
Az Árvíz 2013 Összefogáshoz csatlakozva a…
Megnyílt a könyvhét
Egyfajta új barbarizmus korában élünk. Minden egyes új könyv megjelenése azonban csapás erre az új barbarizmusra. Egy talpalatnyi területet, földet foglal vissza az emberi kultúra számára, minden kötet. Balatonfüred az egyik fontos városa a…
Triatlon bajnokság
A férfiaknál Tóth Tamás, a nőknél pedig Csomor Erika győzött a másfél kilométeres úszásból, negyven kilométeres kerékpározásból és tíz kilométeres futásból álló Triatlon Magyar Nagydíj második, balatonfüredi állomásán, a szombaton…
A város legkedvesebb cukrászdája
Megújult a város egyik emblematikus vendéglátóhelye a Kedves Cukrászda. Igazi, békebeli kávéházi hangulatot ígér Dobai András, aki a Kredenc Borbisztróval már bizonyította: van érzéke ahhoz, hogyan kell menő kulthelyet létrehozni a…
Trianon a nemzet traumája
A trianoni békeszerződés a nemzet egyik nagy traumája, Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy kétharmadát, ráadásul az elcsatolt területeken hárommillió magyar is élt. Egy nem várt sokk volt - mondta Romsics…
Pedagógusok elismerése
A hétvégén országszerte a pedagógusokat ünnepelték. Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben köszöntötték a város tanárait, tanítóit, óvónőit, és nevelőit. A "Balatonfüred közoktatásáért" elismerést idén Ágostonné Titz Magdolna, Varga…
Útlezárások
Június 1-én Országos Magyar Triatlon Bajnokság a városban. A verseny során 14:20 - 17:15 óráig a 71-es út Budapest felé haladó két sávja a Honvéd utcától a veszprémi elágazóig le lesz zárva a forgalomtól. Füred keleti részét a Germering…
Futás a gyerekekért
A Mosoly Váltó idén is rajthoz áll az UltraBalaton Nemzetközi Futó-és Kerékpár-versenyen, hogy futva vagy biciklizve teljesítse a versenyt, és a résztvevők felajánlásaiból adományt gyűjtsön a súlyosan beteg gyerekek gyógyítására. A…
Nyitnak a füredi strandok
Mintegy százharminc millió forintot költöttek az Esterházy illetve a Kisfaludy strand fejlesztésére. A részben uniós támogatásból homokkal töltötték fel a két fürdő medrét, így akadályozva meg a hínárosodást és iszaposodást. A több…
Nyitnak a füredi strandok
Ha az időjárás kedvező lesz akkor június 1-én, szombaton hivatalosan is kinyit a város két strandja. Az Esterházyra és a Kisfaludyra is a tavalyi árakon lehet majd belépni. Idén is voltak fejlesztések, a parttól negyven méter széles sávban…
Füredi sárkányok: két arany
A város csapata is vízre szállt a hétvégén rendezett országos sárkányhajós nyílt vízi versenyen. A füredi sárkányok, beváltva a reményeket, két aranyat nyertek, a baráti kör csapata pedig összesítésben negyedik lett. A Balatoni Kajak-Kenu…
Borászok ugródeszkája
Száz borászat, több mint háromszáz borral vesz részt a városban zajló országos borversenyen. A két napig tartó megmérettetés jó ugródeszka a borászoknak a nemzetközi versenyekhez - mondta Marcinkó Ferenc, a Hegyközségek Nemzeti…
Öko piac Füreden – BioBalaton misszió
BioBalaton névvel öko-, és kézműves piac nyílik a kemping mellett. Egy közösségi helyet, fórumot szeretnénk létrehozni, ahol tisztességesen megtermelt, egészséges élelmiszereket lehet venni - mondja a piac szervezője, aki Fekete Bárány…