A 2024-es tanév utolsó hetében GO Boating elnevezéssel ingyenes vitorlás nyílt napot szervezett a Magyar Vitorlás Akadémia, együttműködésben a Kékszalag PORT kikötővel. A programra a szervezők a Balaton térségében működő általános iskolák tanulóit, valamint a térség középiskolás diákjait hívták.
Három nap alatt, mintegy 250 tanuló érkezett Balatonfüredre, köztük a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai, a felsőörsi Malomvölgy Általános Iskola, a veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola tanulói, valamint a Balatonfüred Kézilabda Akadémia növendékei és a Veszprémi Egyetemi SC U17 női futsal csapat tagjai.
A résztvevők betekintést nyerhettek egyebek mellett a hazai hajózás történetébe, hallhattak a Kékszalag tókerülő verseny múltjáról és jelenéről, valamint megismerhették a nemzetközi vitorlássikereket. A program csúcspontja a vízreszállás volt, többféle vitorlással, köztük katamaránokkal szelték a hullámokat.
– Nagy öröm volt látni, hogy a fiatalokat nemcsak vitorlázás érdekelte, hanem érdeklődve figyeltek akkor is, amikor a Kékszalag történetéről, vagy éppen a vitorlázás nagyjairól, a nemzetközi eredményekről és olimpikonjainkról meséltünk nekik – fogalmazott Szépvölgyi István, a szervező Magyar Vitorlás Akadémia vezetője.
– A küldetésünk sikerült, hiszen mosolygós arcokkal távoztak a fiatalok a kikötőnkből. Remélem, hogy mihamarabb viszontláthatjuk őket nálunk, vagy vitorlástáborokban, később pedig akár nemzetközi versenyeken – mondta Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
A program során a diákokat a hazai utánpótlás versenyzők, valamint edzők tanították a vízen, akik a balatonalmádi Katamarán Suliból, valamint a káptalanfüredi Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettől érkeztek a három napra.
Moszkító
2024.07.15.
Megtörtént a legutóbbi szúnyoggyérítés? Ismerősi körben senki sem látta a járművet, és érzésre sem lett kevesebb szúnyog.
Bővebben
pénz
2024.07.15.
Iszonyú drága a Balaton! A covid óta háromszorosára emelkedtek az árak a fizetések meg alig változtak. Füred megfizethetetlen. Úgy látom,…
Bővebben
zene nyugdíjasoknak
2024.07.09.
Minden évben ugyanaz a téma. Miért csak olyan koncertek vannak a városban, amelyek a nyugdíjas korosztályhoz szólnak? Fenyő, Neoton, Kovács…
Bővebben