böngészés kategória

Hírek

Füreden a Balaton-régió első Idegen nyelvi szakmai napja

A balatonfüredi Bem József Általános Iskola a Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Veszprém Megyei Irodájának közreműködésével és támogatásával március 23-án (pénteken) 11 órai kezdettel első alkalommal rendezi meg a Balaton-régió…

Füred az Utazás kiállításon

A város idén is részt vesz a március 1-4 között tartandó 35. Utazás kiállításon. Az év legnagyobb turisztikai vásárán Füred egy 60 nm-es bemutató standdal lesz jelen, ahol az érdeklődők megismerhetik a város program- illetve…

Nyitnak a múzeumok

Kisebb szünet után március közepétől újra látogatható a Városi Múzeum, a Vaszary Villa és a Jókai Emlékház. Az állandó kiállítások mellett csak a tavasszal öt új tárlat nyílik az intézményekben, többségük a nemzeti ünneptől kezdve már…

Civil egyetem indul

Civil egyetem névvel új rendezvénysorozat indul a Városi Könyvtárban. Az öt előadásból álló program keretében a világ néhány aktuális problematikus kérdésére keresik majd a választ előadók és hallgatóság közösen. Az egyetem legfőbb célja:…

Idén is lesz Gitárfesztivál

Már alakul az idei Gitárfesztivál programja. A szándék évről évre ugyanaz: a klasszikus gitározás legjobbjai koncertezzenek a városban. A június 23-30 között zajló fesztiválon itt lesz újra a hangszer Paganinije, és fellép Yamandu Costa…

Idegenvezetői Világnap: ingyenes tárlatvezetés

Tematikus sétával és ingyenes tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket a kulturális intézmények a hétvégén tartandó Idegenvezetői Világnap alkalmából. A helyi turisztikai egyesület révén Füred idén először csatlakozik az egy évtizedes…

Torkos csütörtök

Ismét jelentős kedvezménnyel várják a vendégeket a Torkos Csütörtökhöz csatlakozó éttermek és pincészetek. A városban több vendéglátóhely, különböző akciókkal, készül a február 23-án tartandó országos eszem-iszomra. A várható élénk…

Új hang, új lehetőségek

Új lendületet és új színt vár a Kisfaludy Színháztól a város. Új hagyományt teremtene és új könnyűzenei fesztivállal illetve gyerek programsorozattal indulna az intézmény vezetője. A színház lehetőségeiről, a város programkínálatának…

Navracsics Tibor Füreden

Jobb elérhetőségű és minőségű, stabilabb egészségügyi ellátást szeretnénk az országban, ezt segíti elő ez az Európa szerte is egyedülálló fejlesztés – fogalmazott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, az egészségügyi szolgáltatóknak…

Bezárt a korcsolyapálya

A vízirendészet bezáratta az Esterházy strand korcsolyapályáját. A hétvégén biztos nem lehet tehát korcsolyázni a strandon. A Balaton jege vizes, helyenként megrepedezett, korcsolyával rámenni életveszélyes. A Vitorlás tér öblében is…

Balaton Best

Több turista és több vendégéjszaka. Egyedi és minőségi kínálat, amely túlmutat egy-egy település lehetőségein – íme, a négy helyi turisztikai egyesület összefogásával létesült Balaton Best céljai. A térségi turisztikai szervezet tagjai a…

Sportdíjak Füreden

Gálfiné Szabó Ildikó testnevelő tanár és Fazekas Károly autóversenyző kapták idén a Balatonfüred Sportjáért kitüntetést. Immár huszadik alkalommal díjazták az elmúlt év legsikeresebb füredi sportolóit és sportvezetőit, ezúttal tizenkét…

Balatonman: Balzsay Károly is indul

Nyár elején vasemberek találkozója a városban. Profik és amatőrök együtt az első Balatonman Triatlon Fesztiválon, amelyen rajthoz áll Balzsay Károly, a jelenlegi egyetlen magyar profi ökölvívó-világbajnok is. Interjú a címvédésére készülő…

Tüdőszűrés

Február 21-től – március 8-ig minden munkanapon tüdőszűrést tartanak a Szociális Alapszolgáltatási Központ (Kéki utca 6.) előtt felállított mobilszűrő állomáson. Részletek.   A tüdőszűrések ideje: február 21-én: 13.30 – 17.30 február…

Van még hely Füreden

Új elnöke van a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek. Milyen változások várhatóak a jelenleg 161 tagú szervezet tevékenységében? Milyen fejlesztések lesznek a város turisztikai kínálatában, egyáltalán mivel lehetne több vendéget vonzani…

Új vezető a Kisfaludy Színház élén

Kéri Kitty színésznő vezeti áprilistól a Kisfaludy Színházat – döntött a város képviselő-testülete. Az eddig egy évadot megélt, épület és társulat nélküli színház a remények szerint ezzel új lendületet kap. Megszavazták a városi intézmények…

Folyamatosan takarítják az utakat

Az orkán-szerű szél és a hóátfúvások ellenére a városban zavartalan a közlekedés. A Probio Zrt teljes kapacitásával dolgozik, harminc hómunkás és hét munkagép folyamatosan tisztítja az utakat illetve a közintézmények előtti járdákat.…

Széchényis diákok Németországban

A Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola diákjai építhetik meg a németországi Wunsiedelben a helyi hivatal előtti parkot. A Magyar Kert pályázat nyertesei ötszáz euróval gazdagodtak és idén tavasszal utazhatnak Németországba, ahol…

Jó úton a Balatoni Kölyök Labdarúgó Club

Megyei bajnoki cím, rangos tornagyőzelmek, a Bozsik-program újraindítása Füreden és a kistérségben. Mozgalmas, eredményes évet zárt a Balatoni Kölyök Labdarúgó Club (BKLC) amelyben mintegy száz labdarúgó palánta sportol. Beszélgetés Makó…