Oldal kiválasztása

Hírek

Hamvas, a közös hős

Hamvas, a közös hős

A válságban jók vagyunk, mi közép-európaiak. Sok tehetségünk van, akiket megmutathatnánk a világnak, de ez valamiért nem sikerül. Ez történt Hamvas Bélával is - mondta Navracsics Tibor.   A Vaszary Galériában Válságban élni címmel az író, filozófus életművét bemutató...

Lemondott a kézis szakvezető

Azonnali hatállyal felmondott György László, a BKSE utánpótlás vezetője. A Balatonfüredi KSE elnöksége sajnálattal és a tény előtt értetlenül állva közli, hogy György László, az utánpótlás szakág vezetője 2017 nyaráig szóló szerződését azonnali hatállyal felmondva,...

Öbölátúszás újdonságokkal

Július közepén rendezik meg az I Love Balaton Öbölátúszást. Idén Füred lesz a célpont. Július 19-én (pótidőpont: augusztus 2.) rendezik meg ebben az évben a hagyományos öbölátúszást, amelynek a rajtja ezúttal a tihanyi Hajóállomás strandjáról lesz. A mezőny a füredi...

Kocsmai nézeteltérés

Vita és verekedés egy füredi kocsmában. Egy márvány asztal is bánta. Március 12-én, délután H. Balázs 29 éves veszprémi lakos a szórakozóhelyen maradt tárgyait akarta elvinni, miközben szóváltásba keveredett az ott tartózkodó alkalmazottakkal, egyikük nyakát...

Március 15-e a nemzeti lét megnyilvánulása

Március 15-e a nemzeti lét megnyilvánulása

Legyünk újra egy győztes nép, saját sorsunk alakítói, képesek vagyunk erre - ez a nemzeti ünnep legfontosabb üzenete - hangsúlyozta a március 15-ei ünnepségen Császár Attila esperes.   - Mi, mindannyian, akik magyarnak valljuk magunkat hallani akarjuk azt a csodálatos...

Hamvas Napok – Filozófia borral és kiállítással

Hamvas Napok – Filozófia borral és kiállítással

Irodalom, életmű kiállítás, zene, borkultúra és persze az elmaradhatatlan ráolvasás a Tagore sétányon álló hársra. Kétnapos rendezvénnyel emlékeznek az író, filozófus Hamvas Bélára. A Hamvas Napok keretében első alkalommal adják át a Sava Babić műfordítói emlékdíjat,...

Hangverseny-sorozat  klasszikusokkal

Hangverseny-sorozat klasszikusokkal

Négy koncertből álló hangversenysorozatot indít a város. Fellép Tokody Ilona, Hegedűs Endre és Vásáry Tamás zongoraművészek, Figula János illetve a Mendelssohn Kamarazenekar. - Hagyományteremtő szándékkal indítjuk el a komolyzenei koncerteket, az a szándékunk, hogy...

Májusra megújul a Tagore sétány

Májusra megújul a Tagore sétány

Jó ütemben halad a Tagore sétány rehabilitációja. A háromszáz milliós beruházás révén közvetlenebb lesz a part és a víz kapcsolata, ám a sétány jellege, hangulata nem változik. Már látható, hol lesz a két új stég, körvonalazódnak az új sétautak, a parkok, alakul a...

Brada Faloda – Vendéglátás jó szívvel

Brada Faloda – Vendéglátás jó szívvel

Nem telik el úgy hónap, hogy ne állna elő valami újdonsággal a város legnépszerűbb étkezdéje, a Brada Faloda. Frissített étlap, bővebb desszert és saláta választék, megújított déli ételkihordás. A Silver Bevásárló Központban (Arácsi út 16.) található családias...

Legendák együtt – Picasso és Cocteau Füreden

Legendák együtt – Picasso és Cocteau Füreden

Jean Cocteau fényképeiből nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. A korszakos jelentőségű francia alkotó felvételei 1916-ban készültek a párizsi Montparnasse művésznegyedében Picassóról és a klasszikus avantgárd néhány legendás alakjáról. A tárlaton Picasso mintegy...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

MÁV

2024.09.25.

A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart