A jövő tanévtől ötéves képzési formában természettudományos osztály is indul a Lóczy Lajos Gimnáziumban. Több, mint háromszáz milliós uniós támogatás révén egy modern kémia-fizika-biológia oktatásra és kísérletek végzésére egyaránt alkalmas laboratóriumot építenek az...
Hírek
Meder rendezés a strandokon
Mintegy százharminc millió forintot költenek idén az Esterházy illetve a Kisfaludy strand fejlesztésére. A részben uniós támogatásból homokkal töltik fel a két fürdő medrét, így akadályozva meg a hínárosodást és iszaposodást, lídó valamint játszótér épül és lesznek új...
Elindult a járási hivatal
Megkezdte működését a Járási Hivatal, amely a Földhivatal és Munkaügyi Központ épületében kapott helyet, a megyei kormányhivatal kirendeltségeként. Az önkormányzattól 21 köztisztviselő került át az államigazgatási ügyeket intéző járáshoz, amelynek vezetője dr....
Új vezetés az Anna Grand Hotelben
- Mától Szíjártó Csaba veszi át a hotel igazgatását, aki jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, hiszen 13 éven át volt a balatonkenesei Hotel Marina Port igazgatója. A korábbi igazgatónk tavaly ősszel felmondott, abban bízom, hogy az új vezetéssel még jobban...
Új vezetés az Anna Grand Hotelben
Management szerződést kötött az Anna Grand Hotel Kft. a több hazai szálloda üzemeltetésében részt vállaló Service4You cégcsoporttal. A hotel profilja nem változik, az együttműködéstől hatékonyabb értékesítést és a vendégkör bővülését várják. Új igazgatót is kapott a...
Új játékosok a kéziseknél?
A város férfi kézilabda csapata a téli szünet után elkezdte a felkészülést. A BKSE játékoskerete egyelőre változatlan, de Sótonyi László vezetőedző szerint erősíteni kell ahhoz, hogy a bajnokság első hat helyezettje között végezhessen a klub. Egy új játékos már részt...
Karácsonyfa gyűjtés
A Probio Zrt. a város egész területén január 9-én (szerdán), valamint 16-án (szerdán) díjmentesen elszállítja az ingatlanok elé illetve a társasházas övezetben a rendszeresített hulladéktárolók mellett összegyűjtve kihelyezett karácsonyfákat.
Nyitott Tanulási Központ Füreden
A város csatlakozott a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért civil szervezet programjához, amelynek célja a foglalkoztatottság javítása. A központban ingyenesen biztosítják majd a rászorulók és a munkanélküliek továbbképzését. Részletek. ...
Rodin Füreden
Egy igazi klasszikusz, Auguste Rodin kiállítása a Vaszary Villában. A Szépművészeti Múzeumtól érkező szobrok, köztük a botrányt kavart, híres Érckor most először láthatók együtt a fővárosi galérián kívül. A grafikák és rajzok mellett a művész kultúrtörténeti értékű...
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben