Oldal kiválasztása

Hírek

Betlehem a felső városrészben

Betlehem a felső városrészben

Idén a Piros templom előtti téren állítják fel Vargha Mihály fafaragó művész A szent család és a három királyok című szoborcsoportját, ezzel elkezdődik Füreden az advent. A Reformkori Hagyományőrzők Társasága ünnepségén ezúttal is lesz szeretetvendégség és adventi...

Köztünk élnek

Ezzel a címmel indított új, ezentúl rendszeresen jelentkező sorozatot a Városi Könyvtár. A városban élő illetve a helyi közéletben résztvevő Füredieket bemutató rendezvénysorozat első vendége a Vajdaságból áttelepült Tóbiás Krisztián költő, folyóirat szerkesztő volt....

Fényben az Anna Grand

Fényben az Anna Grand

A városban elsőként egész évben működő hangulatvilágítást kap az Anna Grand Hotel. A műemléki épületet a tervek szerint a különböző évszakokban illetve ünnepek esetén más-más fény effektekkel teszik még hangsúlyosabbá. Stílusos, egyedi látványt ígér a hotel...

Diótörő

Diótörő

Egy igazi klasszikus, egy igazi karácsonyi mese a Szegedi Kortárs Balett előadásában. A nemzetközi hírű társulat legújabb, gyerekeknek szóló darabját a Kisfaludy Színház Mesekastély sorozatának részeként mutatják be a városban. Advent minden hétvégéjén lesznek majd...

Képek a világ közepén

Képek a világ közepén

A Horváth házban nyitott fotógalériát, ott ül a parányi térben szinte egész nap és mindig szól mellette valamilyen klasszikus zene. A falak teleaggatva képekkel: a város jégben, úszó felhők alatt, verőfényben, a partról, egy sirály szemszögéből, vitorlásról,...

Áramszünet Füreden

Felhívás. Az E.ON korszerűsíti városi hálózatát, a szükséges munkálatok elvégzése miatt november 30-án, pénteken reggel 9 órától várhatóan 14 óráig a Hóvirág, Rizling, Szömörce, Cholnoky, Öreghegyi, Déryné, Papsoka, Csákányi és Pacsirta utcákban átmeneti áramszünet...

Borgaléria a Horváth ház alatt

Borgaléria a Horváth ház alatt

Elkészült a Horvát ház történelmi, kétszáz éves pincéjében kialakított borgaléria. A Balaton egész partján kuriózumnak számító, egyedi hangulatú, elsősorban a borkultúra bemutatására koncentráló központ egyelőre csak rendezvényeknek ad helyet, jövő tavasszal indul a...

Vitorlásokkal Füreden

Vitorlásokkal Füreden

Elkészült a jövő évi vitorlás versenynaptár. Balatonfüred ezúttal is több tucat viadalnak lesz helyszíne illetve rendezője. Nagy múltú, látványos versenyek, különböző hajóosztályokban tíz országos bajnokság, több Európa-, illetve világbajnokság és persze a nyár...

Veszélyben a Fordítóház?

Veszélyben a Fordítóház?

Bizonytalan helyzetbe került a füredi Fordítóház. A minisztérium, az ígéretekkel ellentétben, jelentősen csökkentette a Lipták ház támogatását, amely akár a megszűnést is eredményezheti. Rácz Péter, a Fordítóházat működtető alapítvány elnöke szerint az állam nem...

A zene felemel

A zene felemel

Snétberger Ferenc a nemzetközi szinten elismert gitárvirtuóz és tanítványai adtak hangulatos koncertet telt ház előtt a zeneiskola dísztermében. Volt klasszikus zene, jazz, tangó, improvizáció, sőt még saját szerzemények is. Vastaps fogadta a fiatal zenészeket. Várjuk...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

2024.08.04.

Két dologgal kapcsolatban szeretném az Illetékesek érdeklődését,kreatív tettrekészségét felkelteni. Általában napjában kétszer fordulok meg a parton, a sétányokon, a kikötői…

Megoldás hársfára

2024.07.31.

Érzésem szerint Ön is tudja, hogy erre nincs megoldás. Olyan értelemben, hogy ahogy alant írják, a pénz beszél. És ha…

Tamás

2024.07.31.

Van arról információ, hogy az 5 ház lakópark előtti erdős fás területen miért történik a zöld növényzet kiirtása?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Monis Banner
2
Bahart