böngészés kategória

Hírek

Adakozókat keresnek

Filmmel keresnek adakozókat a Szent Benedek Gimnázium és Szakiskola tanárai illetve diákjai a kosárlabdacsarnokuk megépítéséhez. Pályázati forrásból mintegy kétszázötven millió forintot nyertek a sportcsarnok megvalósítására, ám a kilencven…

A gyógyfürdő nyomában

Mi is történt az 1700-as évektől kezdve, amikor felfedezték a savanyúvizet Füreden? Mitől válhatott híressé a fürdő egész Európában? Valódi gyógyítás volt itt vagy inkább csak a körítés volt érdekes? Háromszáz év históriája benne…

Fejlesztik a hajóparkot és a kikötőket

A Balatoni Hajózási Zrt. közgyűlésén a tulajdonos önkormányzatok elfogadták a társaság középtávú stratégiáját, megegyeztek egy új telephelyhez szükséges ingatlan megvételéről, valamint leszavazták Siófok tőkeemelési javaslatát. A hajópark…

Diákok a barlangban

Kétszázötven diák és tanáraik vettek részt a Bakony–Balaton Geopark népszerűsítésére rendezett nyílt napon. Az általános és középiskolások megnézték a Lóczy-barlangot és öt állomáson interaktív, látványos, játékos programon vettek részt.…

Párizsi minta szerint

A város évről-évre több millió forintot költ a közterületek virágosítására, az egynyári növények kiültetésére, gondozására. A növények kiválasztása és ültetése, a különböző fajták aránya és színviláguk megválasztása gondosan megtervezett…

Fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet

Ilyen összetett és súlyos problémával, mint a klímaváltozás, amely az életünk minden területére kihat, még nem találkozott az emberiség. Elkerülhetetlen a Föld klímájának további változása, a mértéke azonban tőlünk függ - hangzott el a…

Látogatható a bormúzeum

Mostantól bárki számára látogatható a Széchényi Ferenc kastély alatti, több mint kétszáz éves pince, vagyis a Kaiser Géza Bormúzeum. A patinás, hangulatos múzeumot, amely borkóstolóknak, rendezvényeknek is helyet ad a Szent Benedek…

Átadták a Virágos Balatonfüredért díjakat

Átadták az idei Virágos Balatonfüredért verseny díjait. Ezúttal mintegy hétszázan neveztek a mozgalomra, végül öt kategóriában hirdettek eredményt. A kert, a balkon ápoltsága, hangulata és összhangja volt a legfőbb szempont. Az év kertje…

KRESZ felfrissítés időseknek!

Az idősek világnapja alkalmából a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon október 05-én, az érdeklődő vezetői engedéllyel rendelkező, vagy akár gyalogosan közlekedő idősek részére is, interaktív közlekedési délelőttöt rendeznek. Az érdeklődő…

Tovább közlekednek a balatoni hajók

Három héttel meghosszabbítják a balatoni hajózási szezont. A Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerinti járatai a Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalakon egészen október 27-ig közlekednek. Közlekednek a sétahajók…

Privát Füred

A város és a víz, na meg fölöttük az ég. Úszó felhők, csendek, a sétány és az a magányos világító kockakő. Nyugalom, elhagyatottság és a formák rendje. A képeken a víz az úr, és szinte sehol nincs egyetlen ember sem. Fotógaléria a…

Szent Mihály napi hétvége

A város is csatlakozott az Itthon vagy! Magyarország, Szeretlek kezdeményezéséhez. A szeptember 28-29 között zajló országos programsorozat részeként lesz bábszínház, irodalmi est, táncház, borkóstolás, szüret, fáklyás menet és persze nem…

Exkluzív színházi esték

Neves színészek, a maguk műfajában klasszikus darabok, táncszínház, koncert és emlékezés a legendás dalnokra. Kamaraszínházi előadások, rendhagyó módon borkóstolással. Hat előadással, bővített műfaji repertoárral kezdi új évadát az Anna…

Romantikázás a parton

Romantikus hétvége Füreden. Vásár, nézelődés, időutazás és fényképezkedés. A Szent István térről induló felvonulás volt ezúttal is a sláger, sokan voltak kíváncsiak a korhű ruhába öltözött menetre. Huszárok, hagyományőrzők és gótok.Tele…

Széchenyi az útmutató

Széchenyi István küldetése a sorsfordítás volt. Az emberi haladásba vetett hite, akaratereje, szilárd alapokra helyezett keresztény élete, értékteremtő volt. Példája követendő érték, egy igazi útmutató - mondta Molnár Judit, önkormányzati…

Rekord vendégszám – Mélygarázs épülhet

Kiemelkedően jó volt a két városi strand forgalma a szezonban, több mint háromszázezer fürdőző járt a Kisfaludy és az Esterházy strandon. A kánikula idején voltak napok, amikor minden eddigi rekordot megdöntött a vendégszám. A parkolás…

Van-e élet a szezonon túl?

A statisztikák szerint kimagaslóan sok turista látogatott el idén nyáron a Balatonhoz, az északi parton pedig egyértelműen Füred volt a legnépszerűbb úti cél. Vajon a 2012-es év legjobb wellness szállójának választott Anna Grand Hotelben…

Turizmus Világnapja

A Magyar Turizmus Zrt. idén is nagyszabású vendégbarát akciót hirdet a szeptember 27-én tartandó Turizmus Világnapja alkalmából, amelynek központi témája ezúttal a turizmus és a víz kapcsolata lesz. Füreden egyebek mellett térítésmentes…

Kultúra, kaland, romantika

Újra időutazás Füreden. A reformkor jegyében ismét megelevenedik a város, lesz kosztümös, hintós felvonulás, bál, filmvetítés, kiállítások, koncertek, korhű divatbemutató és kirakodóvásár. Egy egyedülálló program Füred patinás…

Szüreti fesztivál

Az elmúlt években sokat fejlődött a város, szépült a környezet, de a szőlőművelésre alkalmas külterületek, a szőlőültetvények, amelyek egykor Füred büszkeségei voltak, nincsenek jó állapotban. Ezen változtatnunk kell. E szavakkal nyitotta…