Oldal kiválasztása

Szerző: | 2015-01-12.

A TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0053 azonosító számú pályázat keretében Balatonfüred Város Önkormányzata mint főpályázó és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mint konzorciumi tag egy természettudományos laboratórium kialakítását valósította meg a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolában. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 305 988 283 forint.

„Természettudományos közoktatási laboratórium kialakítása a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolában” című projektnek köszönhetően a város és vonzáskörzetében megújult, valamint költséghatékonyabbá vált a közoktatási rendszer, javult a nevelés-oktatás minősége.

A fejlesztés a központi laboratórium kialakításán túl érintette az intézmény néhány tantermének átalakítását, valamint felújítását is. A kialakított modern technológiával felszerelt korszerű oktató és kutatólabor a tanárok, illetve a tanulók számára magas szintű természettudományos szemléltetést tesz lehetővé, segítve a tananyag könnyebb elsajátítását. A tanulók képzése színesebbé vált, érdeklődésük növekedett, így fejlődik a természettudományos szemléletük, támogatva ezzel a program egyik hosszú távú speciális célkitűzését, a természettudományos pályák népszerűsítését.

A pályázati program szerves részét képezte a befogadó intézmény és a bevont partnerintézmények pedagógusainak módszertani képzése is. A projekt megvalósításában a város vonzáskörzetéhez tartozó 12 általános iskola is részt vett, így a laboratórium kialakítása ezekben az intézményekben is támogatta a módszertani fejlesztést. A programhoz csatlakozó intézményekből összesen 22 tanár vett részt a módszertani továbbképzéseken, az ő vezetésükkel a partnerintézmények diákjai is használhatták a biztonságosan kialakított oktató és kutató laboratóriumot. A Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolába járó valamennyi diák használja a modern laboratóriumot. A beruházás nagymértékben támogatta a város azon elképzelését és törekvését, hogy a városban és a térségben működő oktatási intézmények közös programokban vegyenek részt, tapasztalataikat, tudásukat megosszák egymással, erősödjenek kapcsolatteremtő, együttműködő, hálózatképző készségeik. A pályázó szervezet ennek támogatása érdekében nyílt órákat és szakmai műhelykonferenciákat szervezett a már együttműködő és a később csatlakozó oktatási intézmények képviselőinek is.

A programhoz tartozó kísérletek videón.
Tudósítás a laboratórium átadásáról.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart