Az alakulásának 55 éves évfordulóját ünneplő Omega ad jubileumi koncertet Balatonfüreden. A nagy, klasszikus dalok mellett új szerzemények is megszólalnak majd.
Az alakulásának 55 éves évfordulóját ünneplő Omega ad jubileumi koncertet Balatonfüreden. A nagy, klasszikus dalok mellett új szerzemények is megszólalnak majd.
Ezentúl nedvesített sóval szórják a város útjait havazáskor. Az eljárás hatékonyabb és tisztább az elődjénél, könnyebb lesz a téli közlekedés.
Felújították a felső városrészben álló egykori zsinagógát, az Ófalu legrégebbi épületét. Az évek óta üresen álló épület teljesen megújult, a műemléki templomhoz egy modern épületszárny is kapcsolódik. A fordulatos történettel rendelkező templom a város egy újabb emblematikus épülete lehet. Sugár Péter építésszel beszélgettünk.
A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny egyik fődíját nyerte el Balatonfüred. Több mint 300 település indult a versenyen, öt kategóriában osztottak díjakat.
Elkezdődött a Huray-Honvéd utca sarkán létesítendő egészségügyi központ építése. A magánberuházás közvetetten kapcsolódhat az egykori Esterházy-kastély rehabilitációjához. A Huray utcát ideiglenesen lezárták a forgalom elől és megkezdődtek az utca alján lévő...
A füredi kempingben volt a legtöbb vendég az idei szezonban. Egyre népszerűbbek a balatoni kempingek: a Balatontourist Kft. által üzemeltetett 12 tó körüli kemping a nyáron mintegy 1,4 milliárd forint szállásdíjbevételt és 10 százalékos forgalomnövekedést ért el –...
Különleges gasztronómiai élménnyel kecsegtet a Balaton első lakásétterme. KonyhaArt névvel indult új kezdeményezés Füreden. Egyedi vendéglátás és meglepetések. Bár már 2007 óta léteznek Magyarországon is lakáséttermek, még mindig viszonylag kicsi a népszerűségük....
Elismerések a Szociális Munka Napja alkalmából. Az ünnepségen Balatonfüred város kitüntetését ezúttal egy teljes kollektíva vehette át. A Füred tévé tudósítsa az eseményről itt látható. balatonfured.hu
A foglalkoztatási gondok enyhítésére 554 millió forint pályázati támogatást nyert el Balatonfüred és Balatonalmádi önkormányzata. A program képzéseket és állásokat kínál majd. A négy évre szóló foglalkoztatási paktum célja, hogy egymásra találjon a munkavállaló és a...
A Balatonfüredi Kézilabda SE utánpótlás szakága november 30-án tartja ez évi nyílt napját. A programra várnak minden, a kézilabda iránt érdeklődő fiatalt illetve szüleiket. A BKSE utánpótlása szép múltra és fényes sikerekre tekinthet vissza. Bajnoki – junior-, ifi,-...
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben