Júliustól György László veszi át a csapat irányítását. A Balatonfüredi KSE 2014. júliusától két évre szóló szerződést kötött György Lászlóval, a jövőben a szakember irányítja az NBI-es csapat munkáját. A lejáró szerződésű Sótonyi Lászlót váltó új tréner nem csak az...
Hírek
Jókai Napok – Füred nem csak egy színes képeslap
Tovább építjük Jókai kultuszát. Az író szellemiségéhez hűen azért tevékenykedünk, hogy otthon érezhesse magát itt mindenki, meghitten és oldottan - mondta az ünnepségen Bóka István. - Öt éve írtunk alá kulturális megállapodást Debrecen városával, az volt a szándék,...
Ragyogó képek – Megnyílt Keserü Ilona kiállítása
Hálásak lehetünk a művésznek, mert megdolgoztatja szemünket, teljes fizikai valónkat, lelkünket - mondta Geskó Judit művészettörténész Keserü Ilona tárlatának megnyitóján. Az idő színtere - Cangiante című kiállítás mintegy ötven alkotáson keresztül, kisebb egységekre...
Vadnai Jonatán újra világbajnok
A Garda-tavon védte meg világbajnoki címét. Vadnai Jonatán fölényes biztonsággal védte meg Byte világbajnoki címét az ifjúsági versenyen, Érdi Mária pedig harmadik lett a lányok között. A világbajnokság egyben kvalifikációs verseny volt az augusztusban, a kínai...
Jókai Napok – Programok az író szellemében
XXIII. Jókai Napok. Irodalom, gasztronómia, és a nagy íróhoz hűen, vendégvárás. Múlt és jelen együtt. Programok a városhoz több szállal kötődő Jókai Mór szellemében. A rendezvény díszvendége ezúttal Gyula városa. A Koloskában újra főzőverseny. A nagy írónak állít...
Miss Balaton verseny Füreden
Idén nyáron Füreden választják meg a Miss Balaton 2014 szépségverseny győztesét. A lányok a városban készülnek majd a döntőre. A megmérettetés ezúttal karitatív akcióval is kiegészül. A megmérettetésre jelentkező lányokat három tanácsadó: Epres Panni, Iszak Eszter...
Amazonas Múzeum nyílt a városban
A zsugorított fejek készítéséről elhíresült amazóniai bennszülött indiánok, a shuarok kultúráját bemutató, egész évben nyitva tartó, etnográfiai kiállítás nyílt a városban. A parti sétányhoz közel, a Kisfaludy utcában lévő múzeum létrehozója, Pál Richárd egy...
Nevet kapott a látogatóközpont
Bodorka lesz a neve a sétányon épülő ökológiai központnak. Az önkormányzat még az év elején ötletpályázatot írt ki a Tagore sétányon épülő látogatóközpont elnevezésére. A beérkező javaslatok közül végül egy bizottság választotta ki a Bodorka nevet. Versenyben volt még...
Edzőváltás
Sótonyi Lászlóval nem hosszabbít szerződést a kézilabda klub. A szakvezető szerződése lejár az idény végén, de már eldőlt, hogy a volt 191-szeres válogatott irányító nem ebben az egyesületben folytatja edzői pályafutását. - Négy eredményes esztendő után a vezetők nem...
A ledér Füred – Városnéző séta anekdotákkal
Milyen volt a korabeli füredi éjszakai élet? Fülledt titkok, bujaságok. Nők, italozások, félrelépések. Nem mindennapi fáklyás városnéző séta Praznovszky Mihály irodalmárral. Séta Füred reformkori városrészében, anekdoták, írói feljegyzések alapján fellebben a fátyol...
Szintén füredi
2024.09.12.
Ahogy érzem szavaiból, az utolsó kérdésére önmaga is tudja a választ, különben nem is kellett volna feltennie az az előtti…
Bővebben
Teherlift
2024.09.11.
Meglátjuk, átmegy-e a szűrőn. Végtelenül irigylem a hozzászólót, hogy számára ez probléma. Biztos bennem van a hiba, hogy én olyanokon…
Bővebben
joe cocker
2024.09.10.
Semmi nem tartja vissza attól, hogy jóról írjon! Felháborító, hogy csak egy lift van, tényleg képtelenség így élni! Most komolyan,…
Bővebben