November közepétől kezdik el kiszállítani, az önkormányzat meghirdette, lakossági faültetési program pályázatán igényelt fákat.
November közepétől kezdik el kiszállítani, az önkormányzat meghirdette, lakossági faültetési program pályázatán igényelt fákat.
Balatonfüredi diákok együtt szavalták el Jókai Mór A magyar nyelv ismét itthon című versét az egykori kőszínház oszlopainál.
A balatonfüredi borvidék ezentúl az OEM minősítéssel is rendelkezik, ami megerősíti a borok egyediségét és kiváló minőségét.
Balatonfüreden mintegy két kilométer hosszan, a Füred Kempingtől a Kisfaludy strand végéig, teljesen bejárható a Balaton-part.
December 13-án nyit meg a városi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere, de előtte 12-én már ki lehet majd próbálni a jeget.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutató űrhajósai emlékfát ültetnek a Tagore sétányon.
A Filharmónia Magyarország ősszel kezdődő bérletes koncertsorozatot indít a városban. Három klasszikus zenei est lesz Füreden.
Tilos lesz a dohányzás a Gyógy-téren illetve a Kiserdő teljes területén – határozott legutóbbi ülésén a képviselő-testület.
Európai Uniós pályázaton nyert 115,5 millió forint támogatásból a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók ellátását javítják majd.
A 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjának tervezője Zoboki Gábor építész tart előadást Balatonfüreden.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben
rezignált fürediek
2025.12.09.
T. Judit! Hát hagyom a hosszúra nyújtott választ, (lenne mit írni) meg hogy a turizmus nélkül Füred csak egy poros…
Bővebben
judit
2025.12.08.
Nem értem ezt az indulatot... azért mert valaki állandó lakos az nem jelenti azt, hogy ő quasi magasabb rendű polgára…
Bővebben