Oldal kiválasztása

Hírek

A kikötő a miénk!

A kikötő a miénk!

Bújtatott privatizáció történt a füredi vitorláskikötő ügyében, az önkormányzat döntésével anyagi kár érte a várost, ezért a Jobbik hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az ügyben - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a párt képviselői. Dr. Bóka István...

Nemzetközi színvonalú vitorlásbázis épülhet

Nemzetközi színvonalú vitorlásbázis épülhet

A korábbiaknál kedvezőbb feltételű vitorlás versenyek, színvonalasabb szolgáltatások és magánpartnerek bevonásával megvalósuló jelentős, több milliárdos fejlesztés a Zákonyi utcai vitorlás sporttelepen – ebben állapodott meg egymással a Magyar Vitorlás Szövetség és az...

A kultúra erkölcs is

A kultúra erkölcs is

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepélyes keretek között átadták a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést, amelyet Sárköziné Sárovits Hajnalka a Városi Könyvtár igazgatója vehetett át. Füred díszoklevelét a Pileczky Erzsébet alapító karnagy vezette Balatonfüred...

Vörös riasztás a megyében

Vörös riasztás a megyében

Erős, 60 km/h-ás szél, hófúvások és havazás a mai napon. Öt Nyugat-Dunántúli megyére, köztük Veszprémre is vörös riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A városban a buszok közlekednek, járhatóak az utak, de kérik, hogy csak a legszükségesebb esetben...

Hízik a Balaton

Hízik a Balaton

A csapadékos időjárás hatására végre elindult a Balaton vízszintjének emelkedése, az elmúlt három hét alatt tíz centiméterrel nőtt a tó vízszintje - adta hírül a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Jelenleg 57 centi a vízállás, további húsz-harminc centi téli...

Hazaengedték a kollegistákat

Hazaengedték a kollegistákat

Az időjárási viszonyok miatt a megyei tanintézményekbe járó kollegistákat, így a füredi középiskolásokat is, még a mai napon hazaengedik a bentlakásos tanintézményekből, akik pedig ma, január 17-én nem tudtak eljutni az iskolájukba nem kapnak igazolatlant – döntött...

FELHÍVÁS – INGYENES UTAZÁS

Tekintettel a kedvezőtlen időjárásra az önkormányzat úgy döntött, hogy a Balaton Volán Zrt. balatonfüredi helyi autóbuszjáratain január 17-én csütörtökön és 18-án pénteken ingyenes az utazás.

Jelentős turisztikai fejlesztések

Jelentős turisztikai fejlesztések

Közel egymilliárd forint pályázati pénzt nyert a város és füredi vállalkozók a turisztikai attrakciók fejlesztésére. A támogatások révén megvalósulhat a Zákonyi illetve az Aranyhíd sétány felújítása, felépül a Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközpont...

Díjat kapott a Fordítóház

Díjat kapott a Fordítóház

A magyar kultúra, különös tekintettel a hazai irodalom népszerűsítése és terjesztése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért idén a Magyar Fordítóház kapja a Janus Pannonius műfordítói díjat. A Magyar PEN Club alapította irodalmi díjat Márton László író is...

Ellepte a hó a várost

Ellepte a hó a várost

Közel harminc centiméter hó esett a városban, a Probio Zrt valamennyi munkagépe és összes alkalmazottja az utak tisztításán dolgozik. Hókásásak, helyenként csúszósak de járhatóak az utak, ám aki teheti, inkább hagyja otthon az autóját. Elkezdett esni az ónos eső, késő...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

MÁV

2024.09.25.

A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…

soha többet vonat!!!

2024.09.25.

Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart