Luxemburgban, ötven ország, kétezer-ötszáz szakácsa között világbajnoki aranyérmet nyert hidegkonyha kategóriában. Évek óta indul szakács versenyeken, eddig öt országos díjat nyert, a következő olimpián is indul. A főzéssel kel és fekszik. Szíjártó Balázs az Anna...
Hírek
Szépség fegyverrel
Korábban a Nyugat királynőjévé választották, most novemberben pedig az első Miss Gun-on azaz a fegyveres lányok szépségversenyén lett második. Aerobikozik, ha kell lőgyakorlatra jár. Törékeny alkat, határozott elképzelésekkel. Varga Nikoletta a füredi...
A zenélő kastély
Javában zajlik az országos műemléki védettségű Pálóczi kastély teljes, korhű rekonstrukciója. A kilincsektől, a kétszárnyas faajtókon át, a falak színéig, mindent eredeti állapotának megfelelően újítanak fel, de lesz új hangverseny terem is. Ha elkészül, ez lesz az...
Hamarosan bezár a vásárcsarnok
Jövő év elején elkezdődik a vásárcsarnok felújítása. A száznyolcvan millió forintos beruházás a tervek szerint három hónap alatt elkészül, de legkésőbb májusban nyit az új piac. Mi lesz azzal a mintegy negyven vállalkozással, amelyek addig kénytelenek szüneteltetni...
Adventi vásár először
Néhány nap és megnyílik az adventi vásár, a reformkori városrészben már javában zajlanak az előkészületek. Lesz forralt bor, egyedi kézműves illetve iparművészi tárgyak, könyvek, zene és persze karácsonyi hangulat. A kezdeményezés új, a város vezetése bízik benne,...
A történelemcsinálók
Kik és miben voltak felelősek, hogyan is zajlott a rendszerváltás? Személyes ellentétek a kommunista pártban, háttéralkuk, titkok húsz évvel ezelőttről. Nyilvánosság előtt először egy asztalnál Németh Miklós, volt miniszterelnök és Pozsgay Imre, egykori...
Füredi folk-rock Bulgáriában
A balatonfüredi WARN!NG zenekar egyedüli magyar együttesként adott koncertet a Bulgáriában rendezett Perforge-Burgas tíz napos fesztiválon. A progresszív folk-rockot játszó fiatal zenészek nemzetközi közönség előtt léptek fel, mesterképzésen vettek részt, és...
Klasszikusok a Vaszary Villában
Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Iványi-Grünwald Béla, Anna Margit, Tóth Menyhért - csak néhány alkotó a Vaszary Villában nyílt, szeptember 11-éig látogatható tárlatról. Bővebben.
Márffy új fénytörésben
Az életöröm festője. Dekoratív, színes és ma is érvényes. A polgári idill ábrázolója, a 20. századi magyar képző-művészet jelentős alakja. Franciás iskolázottságú, aki Csinszkával kötötte össze életét. Nagy érdeklődés mellett megnyílt Márffy Ödön festőművész...
Megújul a vitorláskikötő
Tavaszra elkészül a Balatonfüredi Yacht Club kikötője. A nyolcvanmilliós, részben uniós támogatású, beruházás keretében a hatvanéves épületeket lebontják és átépítik, valamint új hajóhelyeket is kialakítanak. A fejlesztés ezzel még nem zárul le, tervezik két...
joe cocker
2024.09.10.
Semmi nem tartja vissza attól, hogy jóról írjon! Felháborító, hogy csak egy lift van, tényleg képtelenség így élni! Most komolyan,…
Bővebben
2 gyerekes család
2024.09.09.
De jó lenne inkább jóról írni, mint fordítva! A hetvenes években Svájcba disszidált, most már nyugdíjas házaspárral jöttünk össze ismerősöknél,…
Bővebben
strandoló
2024.09.09.
Talán mert ott nem kevernek kényszerűen a karsztvízhez 26-28 fokos Balaton vizet, mint a nyári tömegtúrizmus miatt csúcsra járatott Füreden
Bővebben