Költők megzenésített versei, rendhagyó irodalom és közös versmondás. Programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napját.
Hírek
Nárcisz projekt: remény és megújulás
A nemzetközi nárcisz projekthez csatlakozva százötven nárcisz hagymát ültettek el a Zsidó Kiválóságok Háza udvarán.
Üzletek, mélygarázs a város központjában
Négy épületből álló, mélygarázzsal ellátott, üzleteknek is helyet adó, nyitott belső udvaros komplexum épül a város központjában.
Új strand nyílik – Bejárható balatoni partszakasz
Elkészült az Aranyhíd strand két épülete, ezzel befejeződött a város új strandjának a kialakítása. Egy jelentős szakaszon teljesen bejárható lesz a Balaton-part.
Mindenszentek és halottak napja
Ökumenikus megemlékezéseket tartanak a város temetőiben. Halottak napján nem zárják be a sírkerteket.
1956 – Erkölcsi tartásunk alapja
1956 hősiessége, eszméi nem voltak hiábavalók – mondta beszédében Földváryné dr. Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.
A későn jött hős
Mácsai Pál, színművész, édesapja, Mácsai István, a Vaszary Galériában álló kiállításának apropóján tartott szubjektív tárlatvezetést.
Közel hatszázezer vendég a nyáron
Balatonfüred a tó északi partjának a legnépszerűbb turisztikai célpontja – derül ki a KSH adataiból. A szezonban 588 ezer vendégéjszakát regisztráltak Füreden.
Őszi Gasztro Fesztivál az Anna Grand Hotelben
Az Anna Grand Hotel gasztronómiai programsorozatot indít. Október utolsó hétvégéjén szabadtéri grillezéssel, italkóstolókkal készülnek.
Megtartotta alakuló ülését a képviselő-testület
Megtartotta alakuló ülését a város új képviselő-testülete. A polgármester mellett 11 önkormányzati képviselő dolgozik a városért.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben