Oldal kiválasztása

A régi és az új között

Szerző: | 2010-05-16.

Műemlékvédelmi építészeti elismerést, ICOMOS-díjat kapott a Balatonarácson felépített üzletház és kávézó. A tervező, Vér Péter, maga is a városban lakik, így naponta megy el a ház mellett, mint mondja: nem lett rossz. „Szeretem, hogy használják, mert akkor nincs vele baj” – így az építész.

Hiába a díj, ahogy az már általában lenni szokott bizony a három éve elkészült épület eleinte nem aratott osztatlan sikert. Voltak, akik túl modernnek tartották, mások elnagyoltnak, de persze a többség elégedetten állapította meg: minden hivalkodás nélkül az épület egyszerre megváltoztatta a tér arculatát, markáns hangulatot adva a környéknek, nem mellesleg pedig a funkciónak is tökéletesen megfelel.

– Az volt ebben az izgalmas, hogy egy műemléki, falusias környezetbe, ráadásul egy templom közvetlen szomszédságába kellett egy teljesen kommersz igényt kielégítő épületet tervezni. Az örökségvédelmi hivatalnak, a főépítésznek, a megrendelőnek külön-külön voltak elvárásaik, és persze  az én fejemben is viszonylag hamar összeállt mit is akarok. Minél egyszerűbb, a hagyományos anyagokra támaszkodó épületet képzeltem el, amely amennyire csak lehet, elrejti a funkcióját, hiszen egy áruház nem igazán illik egy ilyen környezetbe. Úgy tűnik, sikerült mindezt kivitelezni – vélekedik Vér Péter, aki egyébként csupán egy nappal a pályázat lejárta előtt, a városi főépítész  ösztökélésére döntött úgy, benevezi az épületet.
A Nemzetközi Műemléki Világnap alkalmából adott díj indoklásában a következő áll:  Az épület feltűnés nélkül simul bele a környezetébe, megőrizve a régi és új közötti harmóniát, a hajdan ott állt lakóépület reinkarnációjával újjáteremtve a kis főteret, megőrizve a település léptékét. A saroktelken álló ház tiszta, egyszerű formanyelve egységes építészeti karaktert mutat: rend, bölcsesség, nyugodtság és derű sugárzik át minden homlokzatán.
– Az nem egy rossz érzés, hogy az elsők között sikerült olyan bevásárlóközpontot terveznem, ami nem csupán a funkciójának felel meg, de építészeti értéket is képvisel. Szeretem, hogy használják – teszi hozzá az építész.

Vér Péter 1995-ben szerzett építészmérnöki diplomát. Jelenleg három kollégájával együtt saját cégében dolgozik. Többek között ő tervezte Horváth Gábor veszprémi főépítésszel közösen a tihanyi szabadtéri színpadot, és a füredi Eszterházy strand épületeinek rekonstrukcióját. Munkáját több díjjal is elismerték.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004