Oldal kiválasztása

Felújított rendőrkapitányság

Szerző: | 2010-12-16.

Az országos rendőr főkapitányság és az önkormányzat öt évre szóló, hatvanöt millió forintos megállapodást kötött, ennek részeként valósult meg a füredi kapitányság főépületének külső felújítása és hőszigetelése. Javultak a munkakörülmények, további fejlesztések várhatók.


A kapitányság épületének fejlesztése több lépcsőben történik majd, ehhez a város 35 millió forint támogatást ad majd, a további 30 millió forintot a megyei illetve az országos rendőrkapitányság biztosítja.

– Nagyon ráfért már a rendőrség épületére a fejlesztés. Úgy gondolom példaértékű megállapodást kötöttünk, tudjuk, a rendőrség nincs abban a helyzetben, hogy önerőből biztosítson egy ekkora beruházást, ezért adtunk ehhez támogatást. A városnak fontos, hogy ez a térség is rendezett legyen illetve a rendőrség megfelelő körülmények között dolgozhasson – vélekedett dr. Bóka István polgármester a felújított épületben kedden tartott ünnepségen, amelyen részt vett a megyei rendőr főkapitány is. Töreki Sándor kiemelte: a beruházással nem csak a kapitányságon dolgozó mintegy nyolcvan rendőr munkakörülményei javulnak, de a szervezet szolgáltatásait igénybevevő helyi lakosokat illetve turistákat is megfelelő körülmények között tudják majd ezentúl fogadni.
– Valóban fontos megállapodást kötöttünk a várossal, minden erőmmel azon leszek, hogy ez az öt éves fejlesztési program megvalósulhasson – tett hozzá a megyei kapitány.

Regdon László megbízott füredi rendőr kapitány kérdésünkre elmondta, a tervek szerint jövőre a jelenleg nagyon rossz állapotban lévő, használaton kívüli úgynevezett B épületet bontják el és építik újjá. A várhatóan két-három év múlva elkészülő új épületben a tervek szerint tanácstermet alakítanak majd ki.

Az ünnepségen elköszönt a kapitányság dolgozóitól Anda György korábbi füredi kapitány, akit december 1-ei hatállyal a megyei kapitányság rendészeti igazgatóságának vezetésével bíztak meg.

balatonfured.hu
Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
július 29 - augusztus 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    A füredi rabbi séta

    16:00 -19:00
    2019.07.31
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus helytörténeti séta.

  • 01

    Klassz a parton!

    20:00 -22:00
    2019.08.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttesének koncertje.

  • 02

    Komolyzenei koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klassz a parton programsorozat koncertje.

    Magna Cum Laude koncert

    20:30 -22:30
    2019.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Pop-rock slágerek az ország egyik legnépszerűbb zenekarától.

    Vaszary Kertmozi

    22:00 -23:50
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A hegedűtanár.

  • 03

    Zongora koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.03
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Balog József és Érdi Tamás estje.

  • 04

    BalatonSax

    20:00 -22:00
    2019.08.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert a parton.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004